Ugrás a tartalomhoz

Szezonzárás és beruházás átadás a Zsóryban (Videóval)

Mezőkövesd hírei

Több mint 300 ezres látogatottság, fejlesztések, bővülő kínálat jellemezte a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő idei első három negyedévét. A munka azonban nem áll meg, hiszen már a következő szezonra készülnek a strandon. 

2011-ben nagyszabású, mintegy 1,2 milliárd forint összértékű fejlesztés történt a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben, amely keretében megújult az ikermedence, létrejött az új wellness- és szaunavilág, fedett gyermekmedence épült, valamint számos élményelemmel gazdagodott a fürdő. Emellett egy szintén nagy volumenű energetikai beruházás is megvalósult a 71 éves Zsóryban. 

E korszerűsítések folytatásaként idén tavasszal a gyógyászati részlegben történtek fejlesztések. A fürdő gyógymedencés részlegét, épületszárnyát legutoljára 1996-ban újították fel, azóta ott nagyobb karbantartási munka nem történt. Az év elején elkészített statikai felmérés alapján kiderült, hogy a gyógyrészleg mennyezetén hajszálrepedések, korróziós jelek találhatóak, amelyeket orvosolni kellett a fürdő biztonságos működtetése érdekében. Így e beruházás keretében megtörtént a mennyezet teljes korróziómentesítése, illetve egy új légkezelő rendszert kapott az érintett épület. A légkezelő rendszer beépítése után pedig visszakerült az az álmennyezet, amely az előző esztendőben megvalósult komplex fürdőfejlesztési projektben szerepelt. 
A mennyezet felújításon túl a kör- és hullámmedencénél csempézési munkákat hajtottak végre, míg az élménymedence melletti terület új díszburkolatot, padokat és virágokat kapott. A mintegy 45 millió forint összértékű fejlesztés elkészült, így október 8-án átadtuk a részleget a vendégeknek. 
A beruházási, bővítési eredmények mellett a fürdő a nyári főszezon látogatottsági adataiban is sikereket könyvelhet el, hiszen az első három negyedévben, több mint 300 ezren látogattak el a Zsóryba. A 2011-es bővítés és fejlesztés után idén már az egész szezonban használhatták a fürdőzők az új medencéket, a wellness- és szauna részleget, amelyek nagy sikert arattak a vendégek körében. 
Az idei év újdonsága volt az éjszakai fürdőzés lehetőségének a megteremtése, amely hiánypótló szolgáltatásnak minősül a strand és az üdülőterület szempontjából. 
 
Bár még az évnek nincs vége, de a fürdő és a város vezetősége már a létesítmény újabb fejlesztésén, a szolgáltatások további bővítésén, valamint a látogatottság növelésén dolgozik. Ennek egyik eleme az október 1-jéig benyújtott, európai uniós, turisztikai témájú pályázat, amely mintegy 1 milliárd forint összértékű fejlesztést, új élményelemek beépítését, játszótér-kialakítást és szolgáltatás- és attrakció-bővítést tartalmaz. 
A pályázatot a közreműködő szervezetnél befogadták, várhatóan még idén döntés születik a projekt sorsáról. Pozitív határozat, a támogatás megítélése után a tervek szerint 2013 tavaszán kezdenék el az építkezést és legkésőbb 2014 májusára be is szeretnék fejezni a munkát. 

Kapcsolódó hírek