Ugrás a tartalomhoz

Négy nyeretlen mérkőzés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry SE – Budapest Honvéd MFA 1-2 (0-1)

Zsinórban a negyedik mérkőzésén sem tudott győzelmet aratni városunk felnőtt labdarúgócsapata. Együttesünk a nagy múltú fővárosi gárda tartalékcsapata ellen maradt pont nélkül hazai pályán. 

A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 10. játéknapján a 6. helyen álló fővárosi csapat látogatott Mezőkövesdre október 21-én. A fiatal, tehetséges játékosokból álló piros-feketék rosszul kezdték a bajnoki szereplésüket, de fokozatosan magukra találtak és a legutóbbi öt fordulóban nem találtak legyőzőre. Labdarúgóink 6 győzelemmel kezdték a bajnokságot, viszont a legutóbbi három találkozó közül egyszer sem tudták begyűjteni a győzelemért járó pontokat, mivel Bagiék a Balmazújváros és Orosháza ellen elszenvedett vereség után a DVSC-DEAC vendégeként 1-1-es döntetlent értek el.

Az összecsapás első tíz percében mindkét oldalon adódott egy-egy lehetőség a gólszerzésre, de a hálók érintetlenek maradtak. Az első negyedóra végén Nagy szabadrúgását védte Szántai, majd a félidő derekán Kostic lövése kerülte el a kövesdi kaput. A kiegyenlített találkozó 28. percében egy szép vendégtámadás végén Nagy lépett be a 16-oson belülre, ahol Elek csak szabálytalanul tudta megállítani a  középpályást, így a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Erdélyi végezte el, aki higgadtan emelt a kapu bal oldalába, ezzel a piros-feketék megszerezték a vezetést. Bagiék a bekapott gól után azonnal magukhoz vették a kezdeményezést és egy perccel a találat után Hamar fejese, majd Hegedűs kapáslövése jelentett veszélyt Vereckei kapujára, de a vendégek védelme hárítani tudta a próbálkozásokat. Újabb két perc elteltével Bognár kapáslövése csattant a felső lécen, ahonnan a labda a mezőnybe vágódott vissza. Az utolsó öt minutumban két alkalommal is növelhették volna az előnyüket a látogatók, de nem tudtak élni a lehetőségekkel.
Véber György vezetőedző a szünetben kettős cserét hajtott végre és Bogdány mellett a sérülésből felépült Lipuszt is pályára küldte, így két csatárral bővült a kövesdi támadóegység, ennek köszönhetően megélénkült a játék. A 47. percben egy fővárosi távoli lövés kerülte el a kövesdi kaput, míg az 50. minutumban Bogdány löketét hatástalanította Vereckei. Az egyenlítés érdekében nagy erőket mozgósító Lakatosék erőfeszítéseit siker koronázta az 53. percben, miután Bogdány beadását Lipusz lőtte közelről a léc alá. A gól után lendületben maradtak a „Véber fiúk”, de a nagy helyzetek ellenére nem született meg a hőn áhított vezető találat. Pári Sándor gárdája a kövesdi fölény ellenére többször is helyzetbe került és egy alkalommal csak Szántai bravúrja mentette meg a kapunkat a góltól. A nagy kövesdi nyomás tovább fokozódott a 78. perctől, miután Baráth megkapta a második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. Élesék az emberelőnyös helyzetben a kapujukhoz szögezték az  ellenfelüket. A hajrá legnagyobb kövesdi helyzetét Hamar hibázta el, miután egy remek beadást követően két lépésről a felső lécre bólintott. Ahogy az lenni szokott a kimaradt lehetőség megbosszulta magát, ugyanis az utolsó percben egy vendég akció végén Vécsei lőtt laposan a kövesdi ketrecbe, így a fővárosi együttes mind a 3 pontot elvitte Mezőkövesden.
Csapatunk a vereség ellenére továbbra is vezeti a Keleti csoportot 19 ponttal. Labdarúgóink legközelebb Vácon lépnek pályára bajnoki találkozón. A mérkőzés október 27-én, szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik a pest megyei városban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Mezőkövesd-Zsóry SE - Budapest Honvéd MFA 1-2 (0-1)
Mezőkövesd, 650 néző. Vezette: Iványi Z. (L. Tóth, Buzás)
 
Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs Cs., Lakatos B., Elek N., Nagy P. (Lipusz) – Sigér (Bogdány), Bagi, Bognár – Dobos (Szabó V.), Hamar Á., Éles. Vezetőedző: Véber György
Bp. Honvéd: Vereckei – Baráth, Remes, Debreceni, Novák – Ikenne–King (Csontos), Futó – Nagy G., Kosztics (Vécsei), Nagy M. (Fejes J.) – Erdélyi. Vezetőedző: Pári Sándor
Gólszerző: Erdélyi (11–esből, 0–1) a 28., Lipusz (1–1) az 52., Vécsei (1–2) a 90. percben
Kiállítva: Baráth (második sárga lap után) a 78. percben
 

Kapcsolódó hírek