hu en de pl
ma 2020. május 31. (vasárnap) 15:20 Angéla, Petronella névnapja van





Folytassa MKC! (videóval frissítve)

Mezőkövesdi KC – SBS Eger Eszterházy SZSE
32-30 (19-11)


A legjobb 16 közé jutott a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata a Magyar Kupában. Kézilabdázóink a szomszédvár Heves megyei gárdát múlták felül a sorozatban.


A Magyar Kupa 3. fordulójában megismétlődött a néhány héttel korábban lejátszott bajnoki rangadó, hiszen a két csapat ugyanebben a felállásban már találkozott egymással a pontvadászatban. A bajnoki mérkőzésen a hevesi gárda örülhetett, miután Padláék nagy küzdelemben 24-23-ra legyőzték Feketééket, így Zsigmond György együttesét a visszavágás vágya is fűthette a november 7-én megrendezett kupatalálkozón. Az összecsapás első 10 percében felváltva vezettek a csapatok, majd a 11. percben, a mérkőzésen először az MKC tudott kétgólos előnyt szerezni. Ezután együttesünk teljesítménye fokozatosan feljavult, melynek köszönhetően egyre nagyobb különbség alakult ki a két gárda között. Iványi Bálint 10-7-nél magához rendelte Drizneréket, de a látogatókon az időkérés sem segített, ugyanis a 20. minutumban már 12-7 állt az eredményjelzőn. A kapuban Kovács kergette őrületbe az egri játékosokat, aki számtalan ziccert hárított, míg támadásban az első játékrészben szinte minden lövését gólra váltó, 30 perc alatt 8 találatig jutó Trivkovics irányításával kimagasló arányban használták ki a lehetőségeket kézilabdázóink. A kiváló teljesítmény következtében a 23. percben 15-8-ra, majd négy perccel az első félidő vége előtt 16-9-re vezettek Kleisék. Az utolsó percekben még egy lapáttal rátettek Zsigmond György tanítványai, így Feketéék az első félidő után 19-11-re vezettek és fél lábbal már a továbbjutás küszöbén álltak.
A játék ott folytatódott a szünet után, ahol az első félidő véget ért. A különbséget az jelentette, hogy Kovácsot Tóth váltotta a kapuban, aki szintén fantasztikus védéseket mutatott be a gólvonal előtt. Az első felvonásban brillírozó Trivkovicsra jobban figyeltek az egriek, viszont Kleis, Fekete, Molnár és Benis átvette a beállós feladatát és futószalagon lőtték a szebbnél-szebb gólokat, így a 35. minutumban 10 gólos, 23-13-as kövesdi előnyt nyugtázhattak a szurkolók. A folytatásban viszont a vendégek akarata dominált. Csapatunk támadásban és védekezésben is sokat rontott ebben a periódusban, emiatt az egriek a 39. percben 24-17-re, míg újabb 3 minutummal később 24-19-re tornázták fel magukat. Ezt követően állandósult az 5-6 gólos kövesdi vezetés, de az utolsó 10 percnek már csak négy gólos, 27-23-as előnnyel vághattak neki Feketéék. Iványi Bálint gárdája óriási lendülettel, mindent egy lapra feltéve rohamozta a kövesdi kaput, azonban a kissé elfáradó MKC játékosai között mindig volt olyan rutinos kézilabdázó, aki a kritikus helyzetekben is ki tudta segíteni a társakat, ennek eredményeként a látogatók három gólnál jobban nem tudták megközelíteni Zsigmondékat. A hajrában Tóth bravúrjai mellett főként Kleis és Fekete nyújtott kimagasló teljesítményt, így végül két találat megmaradt a 10 gólos előnyből, ennek eredményeként 32-30-as kövesdi siker született.
Kézilabdázóik a győzelemnek köszönhetően bejutottak a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, ahová már az élvonal első négy helyezettje, a Veszprém, a Szeged, a Csurgó és a Balatonfüred is csatlakozik. A következő forduló mérkőzéseit december 12-ig kell majd lejátszani. A következő forduló sorsolását november 20-án rendezik meg. A párosítás mostantól nem területi elv szerint történik, ami azt jelenti, hogy együttesünk bármelyik csapatot ellenfélül kaphatja.

A legjobb 16 közé jutott csapatok: MKB Veszprém KC, Pick Szeged, Csurgói KK, Balatonfüredi KSE, Ceglédi KKSE, Váci KSE, BBraun Gyöngyös, Grundfos Tatabánya, Mezőkövesdi KC, Balassagyarmat, Kalocsai KC, Százhalombattai KE, Nyíregyháza-Nyír-Komplett, Tatai HAC, SZESE Győr, Kőnig Trade Balmazújváros.


A mérkőzés jegyzőkönyve:


Mezőkövesdi KC - SBS Eger Eszterházy SZSE 32-30 (19-11)
Mezőkövesd, 400 néző, vezette: Ágnecz, Sipos
MKC: Kovács J. - Kovács P., Benis 3, Kleis 7, Trivkovics 9, Fekete L. 6, Molnár F. 5. Csere: Tóth, Sipos (kapusok), Nyitrai J., Bán 2, Fekete D. Vezetőedző: Zsigmond György
Eger: Repóth - Vojkovics 2, Kiss G. 6, Juhász K. 7 (1), Hevér 1, Drizner 3, László I. Csere: Veszely, Pereverzia (kapusok), Juhász Z. 2, Nyikes 3, Padla 5 (2), Kovács V., Lezák 1, Kovács F. Vezetőedző: Iványi Bálint
Hetesek - ill. 5/3
Kiállítás: 4 ill. 2 perc


Kapcsolódó képek:



Vissza

 

 


Weboldalkészítés