
Az önkormányzat elmúlt két éves tevékenységét ismertette dr. Fekete Zoltán polgármester a november 14-én megrendezett Közmeghallgatáson.
A városunk képviselÅ‘-testületének szervezésében megrendezett esemény elsÅ‘ napirendi pontjában hallgathatták meg a résztvevÅ‘k dr. Fekete Zoltán polgármester tájékoztatóját az önkormányzat elmúlt két éves tevékenységérÅ‘l. Városunk elsÅ‘ embere kiemelte egyebek mellett MezÅ‘kövesd népességi adatait, melybÅ‘l kiderül, hogy mintegy 100 fÅ‘vel csökkent a lakosság létszáma az elmúlt egy évben.
Munkaügyi helyzet
A beszámolóban elhangzott, hogy a 8%-os munkanélküliségi ráta majdnem háromtized %-kal alacsonyabb az országos átlagnál, míg a megyeinél lényegesen kisebb: 14%-os. dr. Fekete Zoltán ismertette a Járási Hivatal felállításának menetét, majd MezÅ‘kövesd pénzügyi helyzetét vette górcsÅ‘ alá, melybÅ‘l kiderült, hogy a szigorú gazdálkodásnak köszönhetÅ‘en városunk pénzügyi helyzete stabilnak tekinthetÅ‘. MezÅ‘kövesd elsÅ‘ embere a városfejlesztéssel kapcsolatban megvalósult, illetve jelenleg is zajló felújításokat és beruházásokat szintén ismertette a jelenlévÅ‘knek, köztük a szennyvízcsatornázás munkálatainak állásáról is tájékoztatást adott, melynek teljes befejezése 2014-ben várható. dr. Fekete Zoltán az egykori Tűzoltópályán megvalósult sportfejlesztésrÅ‘l szintén tájékoztatott.
Fejlesztések
A jövÅ‘ évi tervek között szerepel a Polgármesteri Hivatal „A” épülete, a Szent László Gimnázium és a Bayer Róbert Kollégium, továbbá a Városi Sportcsarnok energetikai korszerűsítése, de a Hadnagy úti területen is megkezdÅ‘dhet a sportcentrum létesítése. Emellett 3 csoportszobával bÅ‘vülhet majd az Egri úti Tagóvoda.
JelentÅ‘s, mintegy 1 milliárd forint összértékű fejlesztés valósulhat meg nyertes pályázat esetén a Zsóry fürdÅ‘ben és folymaatban van a Városi RendelÅ‘intézet felújításáról szóló pályázat benyújtása is.
Közfoglalkoztatás
A beszámolóból kiderült, hogy tovább folytatódott a járdaprogram, a díszburkolat építése és az utak helyreállítása. A közfoglalkoztatás keretében szóba került a kormány által elindított Start-munkaprogram, ahová Å‘sztÅ‘l már a felsÅ‘fokú végzettséggel rendelkezÅ‘ fiatalok is bekapcsolódhattak.
Városunk elsÅ‘ embere a 2012-ben megvalósult városi rendezvényekrÅ‘l is tájékoztatta a lakosságot, melyek idén is nagy sikerrel, több ezer résztvevÅ‘vel zajlottak le.
Hozzászólások
A közmeghallgatás második napirendi pontjában a lakossági indítványok, javaslatok és észrevételek hangoztak el. Szóba került egyebek mellett a parkolási rend esetleg megváltoztatása, az utcanév- és kressztáblák pótlása, de a közüzemi számlák díjáról is szó esett. A közmeghallgatást teljes egészében megtekinthetik a MezÅ‘kövesdi Televízióban november 18-án, vasárnap 10 órától. Dr. Fekete Zoltán stúdióbeszélgetés keretében adott évértékelését a HétrÅ‘l hétre című magazinban, melyet november 21-én, szerdán 18 órától láthatnak.
Kapcsolódó képek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vissza