Ugrás a tartalomhoz

20 millió forint hagyományápolásra (videóval)

Mezőkövesd hírei

A matyó kultúrát ország-, sőt világszerte ismerik és megbecsülik. A közelmúltban a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékére is felkerült a mohácsi busójárás és a kalocsai hímzés mellé. Emellett a matyó népművészetünk a Világörökség része lehet, e neves elismerés várományosa is – a közeljövőben döntenek, hogy valóban méltóak vagyunk-e erre a rangos címre.

Az őseink által ránk hagyományozott nagyon színes, gazdag kultúra fennmaradásáért, éltetéséért az elmúlt évtizedekben sokat tett Mezőkövesd, a városvezetés és több civil szervezet.
A matyó kultúra, népművészet továbbéltetése érdekében adott be európai uniós pályázatot városunk Önkormányzata „Matyó világ – őrizzük meg Matyóföld kincseit” címmel, amelyen 20 millió forint támogatást nyert a település, amelyhez az Önkormányzatnak nem kell önerőt biztosítania.
„A 2013. január 1-jével indul el ez a pályázat és 20 hónapon keresztül zajlik majd a megvalósítása. Ennek keretében Önkormányzatunk négy területen vállalta azt, hogy a gyerekeket, fiatalokat bevonva rendezvényeket, szakköröket, kiállításokat szervez a matyó népművészet, a matyóság fennmaradása és megőrzése érdekében. Az egyik terület a hímzésoktatás. A másik vállalt feladat a matyó néptánc szakkörként történő oktatása. A harmadik eleme a projektnek egy fotószakkör beindítása, ahol a gyerekek a fényképezés technikájának megtanulása mellett megörökítik a város építészeti és tárgyi emlékeit. A negyedik megvalósítandó projektelem a filmkészítő műhely, ahol a résztvevők idősekkel, a népművészet meghatározó személyeivel készítenek interjút, megismerve és megörökítve Mezőkövesd múltját és a gazdag kultúrát.” – vázolta fel a pályázat tartalmát dr. Hajdu András alpolgármester.
A programba mintegy 411, többnyire 10 és 21 év közötti gyermeket, fiatalt vonnak be, akiknek az lesz a feladatuk, hogy az Önkormányzat által bevállalt négy kreatív feladatot megvalósítsák, miközben, megismerhetik őseik történetét, a múltat, a matyó kultúrát, szokásokat, a néptáncot és a világszerte ismert matyó hímzést.
A pályázati idő alatt 100 hímzést kell előállítaniuk a gyerekeknek, amelyeket kiállítások keretében be is mutatnak. A néptáncot választó tanulóknak pedig a 20 hónap alatt két alkalommal kell számot adniuk megszerzett tudásukról. A fotószakkör résztvevőinek munkáiból pedig egy fotóalbumot, illetve kiállítást kell berendezniük.
Azoknak a fiataloknak, akik a filmezést választják, a közel két év alatt összesen 20 rövid etűdöt és két hosszabb, nagyobb terjedelmű filmet kell készíteniük az idősebb, mezőkövesdi emberekkel készített interjúk alapján.
A pályázat révén a gyerekek ingyenesen vehetnek részt ezeken a szakkörökön, amelyek révén nemcsak sok új információt, ismeretet sajátíthatnak el, hanem sokat tehetnek azért is, hogy szülővárosuk, lakóhelyük kultúrája még az ő leszármazottjaik számára is ismert legyen.


Ingyenes néptánc oktatás

E pályázat keretében szakkör formájában tanulhatják majd a néptáncot a résztvevő diákok és fiatalok.
Emellett a Kormány által hozott döntés értelmében a mindennapi testnevelés órákon is megnyílt az a lehetőség, hogy az 5. és a 9. osztályosok másik két sportág mellett a néptáncot válasszák, mint mozgási formát. Ez az oktatás is ingyenesen elérhető az érintett korosztály számára. Jelenleg településünk általános iskolájának 5. osztályosai és a két középfokú oktatási intézmény első évfolyamosai vesznek részt ebben az oktatásban. Ezeket a csoportokat Juhász László irányítja, ő tanítja meg a tánc alapjait a diákoknak. Az első néhány órában a zenére, ritmusra mozgást tanulják, majd az alapvető néptánclépéseket, technikákat sajátítják el az iskolások. Ezt követően pedig különböző tájegységekre jellemző koreográfiákat, táncokat gyakorolnak és tanulnak meg. Külön osztályzatot nem kapnak a néptáncra, hanem a testnevelés jegybe számítják bele a foglalkozáson felmutatott eredményeket.

Kapcsolódó hírek