Ugrás a tartalomhoz

Vigyázzunk értékeinkre az Ünnepek alatt is!

Mezőkövesd hírei

Az ünnepek előtti forgatagban ajándékokra vadászva sokszor megfeledkezünk értékeink megóvásáról, holott ebben az időszakban a zsúfolt áruházakban, piacokon, karácsonyi vásárokon, tömegközlekedési járműveken fokozottan ki vagyunk téve annak, hogy a bűnelkövető megszabadít az ajándékokra szánt pénzünktől, értékeinktől és ezzel együtt, sok esetben iratainktól.

A statisztikák szerint a karácsonyi bevásárlások időszakában a leggyakoribb bűnelkövetési mód a zseblopás, de a bűnelkövetők nem kímélik lakásainkat, gépkocsinkat sem, de kellő odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy megelőzhessük a bajt.

Ha ön azt szeretné, hogy az ünnepek vidáman és boldogan teljenek, kérjük szívlelje meg tanácsainkat!
• Értékeit ne tegye feltűnő helyre, szatyor tetejére, farzsebbe, ne hagyja parkoló autójában. Nagy tömegben csomagját, táskáját tartsa zárt állapotban, sűrűn ellenőrizze, ajánlatos a válltáskát maga előtt fogni, patenttal vagy cipzárral befelé testünkhöz szorítani.
Értékeket, amelyeket szükségszerűen maguknál kell tartaniunk, mint például a különböző okmányok, pénztárca, bankkártyák, ruházatuk vagy táskájuk belső, védettebb zsebeiben helyezzék el. Soha ne tartsák lakáskulcsukat lakcímkártyájukkal egy helyen!
Vásárláskor a táskát, pénztárcát ne tegyék a pultra úgy, hogy az közben kikerülhessen látóteréből. Értékeiket, az áru válogatásának idejére se hagyják őrizetlenül a bevásárló kosárban, vagy kocsiban!
A bankautomaták használata előtt ellenőrizzék a kártyabefogadó nyílás sértetlenségét, illetve a készpénzkiadó nyílás torlaszmentességét. Bankkártya használata során PIN kódját ne írja fel sehova, különösen ne tartsa a PIN kódot egy helyen bankkártyájával, ne hagyja, hogy ellessék pénzfelvételkor vagy fizetésnél, illetve a fizetést követően a bizonylatot tegye el!
Csak annyi pénzt tartson magánál, amennyi feltétlenül szükséges!
Figyeljen környezetére, ha hosszabb időn keresztül gyanúsan viselkedő személyt lát maga mellett, ellenőrizze értékeinek meglétét!

Nem csak a zsebek és a táskák, de az autók is kedvelt vadászterületei a bűnelkövetőknek. Az utastérben látható helyen hagyott táska, pénztárca vagy telefon megszerzéséhez kevés időre van szüksége a tolvajoknak. Általában a jármű ablakát törik be, kiveszik a kiszemelt tárgyat, majd villámgyorsan elmenekülnek a helyszínről. A bosszúságon, a lopási káron túl a betört ablaküveg pótlása is súlyosan terheli a tulajdonos pénztárcáját. Éppen ezért még üres táskát sem érdemes a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. Kiszálláskor az iratokat, a kocsi papírjait, a forgalmi engedélyt vigye magával. Forduljon bizalommal a rendőrséghez, ne fordítson hátat, ha bűncselekményt lát! Próbáljon minden részletet megfigyelni egy későbbi használható személyleírás adásához.

Ünnepek alkalmával a trükkös tolvajok sem pihennek, éppen ezért:
Lakásunkba csak olyan személyt engedjünk be, akit ismerünk! Hivatalos szervezetek (gázművek, víz- és csatornázási művek) csak IGAZOLVÁNNYAL ellátott munkatársakat küldenek ki! De egy óvatos kérdés (pl. a szomszédnál, közös képviselőnél) ilyenkor is hasznos lehet, és még inkább igazolhatja a kopogtatót!
Karácsony közeledtével gyakran kopogtatnak lakásunk ajtaján segélyt, adományt gyűjtők. 
Ilyenkor is legyünk elővigyázatosak, udvariasan kérjük meg az illetőt, hogy az ajtó előtt várakozzon.

Figyelem! A közterületen adományt gyűjtő személyek, szervezetek számára sem az Önkormányzat sem a Rendőrség nem ad ki engedélyt! A jótékonysági célból adományt gyűjtő személynek fényképes igazolvánnyal kell magát igazolnia, ezt mindig kérjük el tőle, és amennyiben az adományozás mellett döntöttünk, úgy a szervezet nevére szóló, postai csekk elkérése a legbiztosabb segítségnyújtás, így a jótékonysági célra szánt pénzünk kifizetése előtt még meggyőződhetünk arról, hogy azt valóban működő alapítvány részére adtuk át és nem csalók áldozatai lettünk.  Amennyiben a helyszínen készpénzben kívánunk adományozni úgy minden esetben az átadott összegről kérjünk aláírt az adott szervezet adataival, pecsétjével ellátott bizonylatot, soha ne elégedjünk meg azzal, hogy az adománygyűjtő által vezetett füzetbe felírják nevünket, lakcímünket!

Előzzük meg a lakásbetöréseket!


Ünnepek idejére sokan elutazunk rokonainkhoz, barátainkhoz, ezzel hosszabb időre sokszor napokra őrizetlenül hagyva otthonainkat.
A karácsonyi nagybevásárlások során új szokásként alakul ki az úgynevezett "családi bevásárlás". Ezen alkalmakkor a megszokott mértéken felüli időtartamban marad őrizetlenül otthonunk.

Ne feledjük, hogy az alkalom szüli a tolvajt!

Erre példa, hogy Karácsony Szenteste, amikor a hívők az éjféli misére térnek be a templomba, megnövekszik a lakásbetörések száma
A lakásbetörések magas száma indokolja, hogy a lakásunkat, családi házunkat ne hagyjuk őrizetlenül.
Több olyan "apró" lehetőségünk is van, amelyekkel érdemes élni:
Kérjük meg a szomszédainkat, hogy távollétünk alatt figyeljenek otthonunkra!
Hagyjuk bekapcsolva a rádiót, vagy a Tv-t, azt a látszatot keltve, mintha lenne otthon valaki. Legalább egy helyiségben hagyjuk égve a villanyt, mert ez is azt a látszatot kelti, hogy van otthon valaki!
Természetesen, ha rendelkezünk jelző- és riasztórendszerrel, azt még kis időre is kapcsoljuk be! Ellenőrizzük annak működőképességét!

Hasznos tanácsok gépkocsival közlekedőknek:

A karácsonyi ünnepek közeledtével intenzívebbé válik a forgalom. A közlekedőktől ez nagyobb toleranciát és több figyelmet kíván.
Korán sötétedik, így a gyalogosokra, és kerékpárosokra a megszokottnál jobban kell ügyelni.
Utazás során, az autóban ügyeljenek a passzív biztonsági eszközök használatára, gyermekeket, az arra alkalmas gyermekülésben bekötött állapotban szállítsák.
A téli közlekedés során megváltozott időjárási, út- és látási viszony felelősségteljesebb higgadtabb közlekedést kíván.
Ne feledkezzenek el a téli útviszonyokra való legfontosabb műszaki felkészülésről sem, tegyék fel a téli gumikat, ellenőriztessék a fék- és kormányberendezést, a szellőztető és a fűtési rendszert!

Békés, szeretetben teljes Karácsonyi Ünnepeket kíván a

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság
3400 Mezőkövesd, Egri út 2. sz.
Tel: 49/505-440
00.00-24.00 óráig elérhető ügyeletes parancsnok telefonja: 06-30-4051073

és a Mezőkövesdi Polgárőr Egyesület
Tel.: 06-30/ 621-4880
                                      
nevében:
     Szerencsi Árpád r. alezredes                                 Köteles   János
           kapitányságvezető                                       polgárőrség vezetője

Kapcsolódó hírek