Ugrás a tartalomhoz

Karácsonyra készültek a középiskolások

Mezőkövesd hírei

Megtartották az első karácsonyi, ünnepi szentmisét a Szent István Katolikus Szakképző Iskola diákjainak december 21-én a Szent László templomban.

A szeptembertől egyházi fenntartásban lévő Szakképző Iskola közös, szentmisével egybe kötött karácsonyi ünnepséget szervezett a tanulók számára a téli szünet előtti utolsó tanítási napon.
A szentmisét dr. Medvegy János apát celebrálta, aki beszédében a szeretet, a megtisztulás és a hit erejére hívta fel a fiatalok figyelmét. Majd pedig a diákok adtak rövid verses-énekes műsort. Ezt követően a karácsonyi, házi rajzverseny eredményét is kihirdették és átadták az első három helyezettnek járó jutalmat.
Az ünnepség végén pedig átadták a középfokú intézmény alapítványa, a diákok, szülők és az egyházmegye által összegyűjtött támogatást az iskola egyik tanulójának, Német Henrietta Dorottyának, aki súlyos májbetegségben szenved és transzplantációra vár.

Kapcsolódó hírek