Ugrás a tartalomhoz

Borosi Kupa: Két NB III-as ellenfél

Mezőkövesd hírei

Elkészítették a középdöntő csoportbeosztását a Dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktornán. A Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt csapatát az „A” csoportba sorolták, így együttesünk az NB III-as Ózd és Tiszaújváros mellett a megyei I. osztályú Aszaló és Sajóbábony, valamint a megyei II. osztályban szereplő Mád ellen lép majd parkettre a Miskolc Városi Szabadidőközpontban február 9-én és 10-én.

A „B” csoportban az NB III-as Cigánd és Bükkábrány, a megyei I. osztályú Encs, Felsőzsolca és Szikszó-Tomor-Lak, valamint a megyei másodosztályú Tokaj nyert besorolást.
Az "A" csoport mérkőzéseit szombaton, és vasárnap délelőtt rendezik meg, míg a "B" jelű hatosban szereplő együttesek szombaton és vasárnap délután játszanak. A csoportok első két helyezettjei elődöntőt vívnak a fináléba kerülésért. A Mezőkövesd Zsóry SE szombaton a Sajóbábony ellen kezdi meg szereplését 9 órakor, majd az Ózd ellen 10.45-kor, míg a Mád ellen 13.05-kor lépnek pályára. Hamarék az Aszalóval vasárnap 9.40-kor csapnak össze, míg csapatunk utolsó csoportmérkőzése a Tiszaújváros ellen 11.25-kor kezdődik.
Abban az esetben, ha együttesünk továbbjut 16 órától, vagy 16.45-től játszhat az elődöntőben. A rangos kispályás torna bronzmérkőzését 18 órakor, míg a finálét 18.45-kor bonyolítják le.

"A" csoport:
Mezőkövesd-Zsóry
Tiszaújváros
Ózd
Aszaló
Sajóbábony
Mád

"B" csoport:
Cigánd
Bükkábrány
Szikszó-Tomor-Lak
Felsőzsolca
Encs
Tokaj

Mezőkövesd Zsóry SE mérkőzései:

Február 9. (szombat)
09.00: Mezőkövesd Zsóry SE - Sajóbábony
10.45: Mezőkövesd Zsóry SE - Ózd
13.05: Mezőkövesd Zsóry SE - Mád

Február 10. (vasárnap)
09.40: Mezőkövesd Zsóry SE - Aszaló
11.25: Mezőkövesd Zsóry SE – Tiszaújváros

Helyosztók:
16.00: Első elődöntő
16.45: Második elődöntő
18.00: Bronzmérkőzés
18.45: Döntő

Kapcsolódó hírek