hu en de pl
ma 2019. augusztus 23. (péntek) 00:09 Bence névnapja van





Az MSE-Zsóry és az MKC is pályára lép ma

Újabb hazai előkészületi mérkőzéseket játszik a Mezőkövesd Zsóry SE, valamint a Mezőkövesdi KC felnőtt együttese a mai napon. Labdarúgóink az FC Hatvan, míg kézilabdázóink a Százhalombattai KE gárdáját fogadják Mezőkövesden szerdán délután.


Felnőtt labdarúgóink az NB III-as pontvadászat Mátra csoportjában listavezető FC Hatvan együttesét fogadják. A Heves megyei gárda ősszel 30 pontot gyűjtött a bajnokságban, 9 győzelem és 3 döntetlen mellett mindössze 1 vereséget szenvedett el és 4 ponttal vezeti a tabellát a Felsőtárkány előtt. A találkozó jó erőfelmérő lesz Véber György csapata számára, hiszen a hatvaniak a felkészülés során legyőzték többek között az NB I-es Egri FC (1-0), valamint idegenben az NB III-as Budafok alakulatát (3-2) is. Az MSE-Zsóry- FC Hatvan edzőmérkőzés február 6-án, szerdán 15.30.kor kezdődik a Városi Sportpálya műfüves játékterén.


A Nyugati csoport ezüstérmese jön
 
Kézilabdázóink szintén egy jó erőkből álló csapat ellen lépnek pályára délután, ugyanis Avar György tanítványai az NBI/B Nyugati csoportjában 2. helyen álló Százhalombattai KE együttesét látják vendégül. Kleisék ellenfele 9 győzelem mellett 1 döntetlennel és 2 vereséggel áll a pontvadászat felénél, így 19 egységet gyűjtöttek és 4 pontos hátrányban vannak a mindössze egy pontot elhullajtó Győrrel szemben. A Pest megyei gárda erejét jól mutatja, hogy a Magyar Kupa 3. fordulójában mindössze három gólos, 28-25-ös vereséget szenvedett el hazai pályán az első osztályú bajnokságban meghatározó szerepet betöltő Grundfos Tatabánya KC csapatától. Az MKC – Százhalombatta összecsapás február 6-án, szerdán 18.30-kor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


Felkészülési mérkőzések:

Mezőkövesd Zsóry SE – FC Hatvan (NB III), Városi Sportpálya, 15.30

Mezőkövesdi KC – Százhalombattai KE (NBI/B), Városi Sportcsarnok, 18.30


Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés