Ugrás a tartalomhoz

Gazdasági szemle (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bár a válság hatásai érződtek, mégis stabil volt a gazdasági társaságok 2012-es esztendeje. A megyei Iparkamara február 6-án tartotta meg évértékelő összejövetelét.

Az ünnepség elején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara és Mezőkövesd Város Önkormányzatának nevében Sebéné Tóth Erzsébet kirendeltség-vezető köszöntötte a jelenlévők vállalkozókat, vendégeket. Kiemelte Kovács Istvánt, a Kovács Kft. ügyvezetőjét, aki kimagasló eredményt ért el tavaly a megyei, vállalkozókat értékelő TOP 100-as listán, valamint Szacsuri Gergelyt, az Arkivator Industry ügyvezetőjét, aki 2012-ben Mezőkövesden az Év Embere kitüntetést vehette át.
A bevezető gondolatok után Bihall Tamás, a Kamara megyei elnöke tartotta meg értékelő beszédét. Az elnök kiemelte, hogy a megye gazdasági térképén Mezőkövesd egy üde színfolt. Mezőkövesd a megye fejlettebb, jobb adottságú települései közé tartozik. Minden mutatójában élen járó terület, és erősíti a helyzetét a piacon a kedvező infrastrukturális fekvése, a könnyű megközelíthetősége, azonban itt is érezteti hatását a válság, hiszen a vállalkozók, cégek itt is megérzik a kedvezőtlen piaci hangulatot. Bihall Tamás emellett beszédében kiemelte a tavalyi, kamarai hozzájárulás megfizetésével járó kötelező regisztráció eredményeit.
„Az év során mintegy 33 ezer cég regisztrációját kellett elvégeznünk. Összességében azt kell elmondanunk, hogy mintegy 28 ezer vállalat, vállalkozó eleget tett a regisztrációs kötelezettségének, amelyből 25 ezren a kamarai hozzájárulást is megfizették. Bár az érintettek körében ez az előírás vegyes fogadtatásra talált, mégis azt gondolom, hogy a gazdaságot úgy tudjuk fejleszteni, előrelépni, ha ismerjük azok szereplőit. A Kamara pedig igyekszik szolgáltatások nyújtásával segíteni a vállalatok, a gazdasági intézmények fennmaradását, fejlődését, mindennapi munkáját.” – tette hozzá Bihall Tamás.
Az értékelés sorát dr. Fekete Zoltán polgármester folytatta, aki részletesen bemutatta Mezőkövesd gazdasági hátterét.
„Mezőkövesd teljes adóbevétele 2012-ben 1.071.143.974 Ft volt, 8,7%-kal több adó került befizetésre, mint amit a költségvetés elkészítésekor terveztük. Annak érdekében, hogy a helyi vállalkozásokat segítsük, Önkormányzatunk arra törekedett az elmúlt esztendőben is, hogy a lehetőségekhez képest a kövesdi vállalkozókat vonja be a városban folyó munkákba.” – mondta el dr. Fekete Zoltán.
A város első embere emellett összefoglalta a városban folyó, illetve az idén elinduló pályázatokat, beruházásokat. 
A gazdasági fórumon a szakképzési rendszer jelenleg futó, 2013 szeptemberétől életbe lépő átalakítási terveiről, elképzelésekről, az azzal kapcsolatos feladatokról, célokról is ismertetőt hallgathattak meg a jelenlévők a megyei vezetéstől.

Kapcsolódó hírek