Ugrás a tartalomhoz

Kivalasztották a szónokot (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Tóth Viktor, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákja mondhatja az ünnepi beszédet a március 15-ei városi ünnepségen.

Mezőkövesd Város Önkormányzata három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc emlékére szervezett városi ünnepségen az ünnepi szónokot a mezőkövesdi középiskolások közül választják ki. A fiataloknak elsőként egy szónokversenyen kell összemérniük tudásukat, ahol az általuk írt beszédet adják elő egy szakmai zsűri előtt, amelynek a témája, hogy ők, hogyan látják 1848-at, mit jelent számura március 15-e.
Idén, február 19-én a Szent László templom adott otthont a szónokversenyre, ahol 7 középiskolás, a Szent László Gimnázium két tanulója, a Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola 5 diákja vett részt.
A nyolc tagú zsűri értékelése alapján a hét induló közül a harmadik helyet Vályi Andrea, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákja, megosztott második helyet Varga Ágnes és Varga Izolda, a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola két tanulója érte el. A legjobb szónok, Tóth Viktor, a Gimnázium 11. A osztályos diákja lett, így a forradalom és szabadságharc emlékére szervezett városi rendezvényen ő mondhatja el ünnepi beszédét.

Kapcsolódó hírek