Ugrás a tartalomhoz

IV. Junior Expo a fiatal vállalkozókért – Eger, 2013. április 19-20.

Mezőkövesd hírei

„A jövő tudásból és tehetségből épül”- Ez a felismerés a forrása annak a gondolatnak, amelyből a Junior Expo ötlete született. Ez egy olyan kezdeményezés, amely fiataloktól származik, a fiatalokért kíván tenni, de nem csak a fiatalokról, hanem valamennyiünkről szól.

Magyarország fejlődésének záloga a gazdaság élénkítése, a hit megerősítése a tapasztalat által abban, hogy léteznek jól működő cégek, van lehetőség fejlődésre. Az Agria Universitas Egyesület ezért vállalja fel negyedik alkalommal is a Junior Expo megrendezését.
Egyesületünk kiemelten fontosnak tartja a tehetséggondozást, a tehetséges pályakezdő fiatalok szakmai kibontakozásának elősegítését, ezért a tehetséges, sikeres, 35 év alatti vállalkozók bemutatkozására kínál 2 napos kiállítási lehetőséget.

Az Agria Universitas Egyesület 2010-ben rendezte meg első alkalommal a Junior Expo-t, melyre vállalkozók az Észak-Magyarországi régió területéről érkeztek. A második Junior Expo 2011-ben már országos rendezvény volt. A kiállítás látogatói mellett minden alkalommal szakmai zsűri minősítette a vállalkozásokat, illetve azok kiállításon való megjelenését. A verseny összdíjazása meghaladta az évenkénti 2 millió forintot.

Az idei, immár negyedik, Junior Expo legsikeresebb vállalkozója lehetőséget kap Kínában egy szakmai kiállításon való részvételre!

A vállalkozók Egerben, az Agria Park Kiállító termében mutatkozhatnak be, a megjelenés formája szabadon választható (powerpoint előadás, termékbemutató, kiállítás a standnál, stb.). A rendezvény Eger egyik leglátogatottabb közösségi terén kap helyet, így 15-20 ezer fő érdeklődő látogatóra számítunk.
A szervező Agria Universitas Egyesület gondoskodik a rendezvény országos szintű meghirdetéséről, reklámozásáról (a vállalkozások megjelenési lehetőséget kapnak a programfüzetben is).

Az expó kísérő rendezvénye idén is a vállalkozásfejlesztési konferencia, de a szakmai programok mellett a nagyközönség érdeklődésére számot tartó szórakoztató műsorok, kiállítások sem maradnak el.  A Junior Expo szervezői ezúttal is igyekeznek lehetőséget adni a bemutatkozni vágyó tehetséges, fiatal művészeknek.

A szakmai programokon való részvételhez regisztráció szükséges, mellyel a vállalkozás képviselői egy szállás- és programlehetőségekhez kedvezményt nyújtó Expo-kártyát kapnak.

A 35 év feletti vállalkozók üzletük bemutatására standot bérelhetnek a rendezvényen,
250 000 Ft/ nap helypénz ellenében.


Kiállítóink véleménye híven tükrözi a rendezvény létjogosultságát:

„…nagyon sok ismeretséget adott a rendezvény és barátságok kötődtek. A rendezvény és az oktatás is nagyon sok információval látott el minket. Az, hogy termékeinket a zsűri első díjjal jutalmazta, partnereink számára is megerősítés.”
Creatoys Kft. – II. Junior Expo I. helyezett kiállító


„Az expón való részvételt leginkább motiváló tényezők: az új üzleti, szállítói, vevői kapcsolatok kiépítése, kapcsolatápolás, image erősítése, ismertség növelése. … Mindezt olyan közegben, ahol a nagy látogatólétszám szinte garantált, mivel a Junior Exponak helyet adó Agria Park egyébként is nagy tömegeket vonz.”
Szabó Roland, képző és iparművész, egyéni vállalkozó- II. Junior Expo II. helyezett kiállító

„Úgy gondoljuk, hogy ez egy jó bemutatkozási lehetőség a fiatal vállalkozók számára, ahol új üzleti kapcsolatok alakulhatnak. A rendezvény kellemes, baráti légköre alkalmat kínált arra, hogy a kiállítók megismerkedhessenek egymással, jó hangulatban beszélgessenek, ötleteket, tapasztalatokat cseréljenek. Ha lehetőséget kapunk rá mindenképpen jelen leszünk ebben az évben is a kiállításon!”
Vágó Adrienn, Pán-Nordpont Kft. - III. Junior Expo III. helyezett kiállító



IV. Junior Expo jelentkezési feltételei:
- bejegyzett, működő vállalkozás
- a vállalkozásnak nincs köztartozása
- minimum 1 éve működik.

A jelentkezések alapján szakmai zsűri választja ki a kiállítás résztvevőit. Az Agria Universitas Egyesület minden kiállítóval szerződést köt a részvétel feltételeiről.

Jelentkezési lap és mellékletei: http://aueger.wordpress.com/

Jelentkezési határidő: 2013. március 1.

Információ:
Berta Diána programszervező
+ 36 /20-4947-288
e-mail: junex.aue@gmail.com

Kapcsolódó hírek