Ugrás a tartalomhoz

Egy éves a MÉRTÉK Kör (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Fennállásának egyéves évfordulóját ünnepelte a Matyó Értékközvetítők Baráti Köre február 21-én. Ennek alkalmából a három matyó település polgármestere osztotta meg gondolatait arról, hogy mit jelent számukra a matyó kultúra örökösének lenni.

A Matyó Népművészeti Egyesület által szervezett összejövetelen elsőként Berecz Lászlóné mondott köszöntőt, amelyben a társaság létrejöttét, az elmúlt egy esztendő történéseit foglalta össze. Kiemelte, hogy ez a sikeres is bizonyítja, hogy van hazaszeretet és lokálpatriotizmus az itt élő emberekben. Az elnök hozzátette, hogy eredményes volt a „Mit jelent számomra a matyó kultúra örökösének lenni?” című pályázat is, amire számos szívhez szóló és tanulságos írás érkezett.


Matyó örökség

A bevezető gondolatok után Mezőkövesd, Tard és Szentistván polgármesterei osztották meg a résztvevőkkel, hogy számukra mit jelent, hogy örökösei lehetnek a matyó kultúrának.
Városunk első embere kiemelte, hogy annak idején 560 asszony bedolgozóként hímezte a matyót, pedig nem tanulták se tanfolyamokon, se az iskolákban. A szüleiktől és nagyszüleiktől örökölték a tehetséget és a szépre való hajlamot. A gyermekek akkoriban ellesték édesanyjukól a hímzés fortélyait. Ez a tehetség és hajlam a mai gyerekekben is benne van; a mai nemzedék feladata, hogy felszínre hozza a hímzés, a szépség iránti tehetséget.


Megbecsülni és átemelni

Város első embere ezekkel a szavakkal zárta gondolatait: „Számomra azt jelenti a matyó örökség, hogy a kultúránkat meg kell becsülni, és a jelenbe át kell emelni, mert enélkül sivár lenne a jövőnk.”
Dr. Fekete Zoltán, Gál János és Koncz József a matyó értékek ápolását hangsúlyozó gondolatai után Berecz Lászlóné elmondta, hogy az UNESCO-cím elnyerése nagy felelősséggel jár, amiért mindent meg kell tenne a három településen lakóknak.

Kapcsolódó hírek