Ugrás a tartalomhoz

Javított az MKC (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Békési FKC - Mezőkövesdi KC 25-26 (9-14)

Izgalmas hajrá után minimális különbségű győzelmet aratott városunk felnőtt csapata a Békés vendégeként.

Az NBI/B-s pontvadászat 13. játéknapján az első idegenbeli összecsapását játszotta le tavasszal az MKC felnőtt együttese március 2-án. Kézilabdázóink 19 ponttal a 3. helyről, míg a Békés 11 ponttal a 6. helyről várhatta az összecsapást. A találkozón mindkét csapatnak volt oka a javításra, hiszen Kleisék mindössze 28-28-as döntetlent értek el a Balassagyarmat ellen Mezőkövesden, míg a Békés meglepően sima, 35-26-os vereséggel zárta a Nyíregyházi kirándulását.
A Békés villámgyors góllal kezdte a mérkőzést, miután Ambrus „köszönt be” Kovács kapujába, de erre a találatra rövid idő alatt négy kövesdi gól érkezett válaszként, így a 7. percben 4-1-re vezettek kézilabdázóink. A viharsarki gárda ezután megtörte a gólcsendet, azonban Feketéék egy újabb, ezúttal 5-0-ás sorozatot „vágtak ki”, melynek eredményeként a játékrész felénél magabiztos 9-2-es kövesdi vezetésnek örülhettek a csapatot elkísérő drukkerek. Avar György együttese a folytatásban különösebb gond nélkül őrizte az előnyét, így Benisék ötgólos fórral vonulhattak a szünetre.


Nem várt izgalmak a folytatásban

A második játékrész első találatát Trivkovics szerezte, majd egy ötperces gólcsend lezárásaként Kleis is bevette a békési kaput, ennek köszönhetően a 37. percben már 16-9 állt az eredményjelzőn. A magabiztos előny azonban néhány minutum alatt alaposan megcsappant, miután a vendéglátók négy perc alatt egy 6-1-es sorozatot produkáltak. Avar György időkérése után magára talált az MKC és a játékrész derekán 20-16-ra meglépett a hazai gárdától. A békési alakulat azonban Molnár és Kardos vezérletével egészen 20-19-ig felzárkózott és teljesen nyílttá vált a mérkőzés.
Az MKC elsősorban védekezésben tudott újítani és csapatunk a 2-3 gólos vezetés állandósításával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott. A Békés azonban a találkozó záró szakaszában újra felzárkózott, így csapatunk ismét csak minimális különbséggel vezetett. Az utolsó két percnek 26-25-ös állásnál vágtak neki a csapatok, de miután újabb gól már egyik oldalon sem született az MKC megszerezte első győzelmét a tavaszi szezonban.
Bánék a sikernek köszönhetően tartják a lépést az élmezőnnyel. Csapatunk 13 forduló után a 3. helyen áll a tabellán 21 ponttal. Együttesünk hátránya 2 pont a listavezető Törökszentmiklós és egy pont a 2. helyen álló Balmazújváros mögött.
Kézilabdázóink legközelebb a szomszédvár SBS-Eger Eszterházy SZSE vendégeként lép parkettre március 10-én, vasárnap. Az összecsapás 18 órakor kezdődik az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Békési FKC - Mezőkövesdi KC 25-26 (9-14)
Békés, 300 néző, játékvezetők: Dudás, dr. Serfőző
BFKC: Ardeleán, Domokos (kapusok), Ambrus 1, Kovács A. 5, Molnár S. 6 (1), Kardos 7, Varga At. 1, Molnár Z., Polgár, Kósa, Varga An. 1, Varsandán Á. 3 (1), Gazsó 1, Mohácsi, Győri, Kiss. Vezetőedző: Gávai Ferenc
MKC: Kovács J., Tóth (kapusok), Fekete L. 7, Molnár 5, Benis 5, Kleis 3 (2), Trivkovics 5, Gyuris, Kovácech 1, Sipos , Nyitrai, Bán, Kovács P., Fekete D. Vezetőedző: Avar György
Kiállítás: 8 ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/2 ill. 2/2

Kapcsolódó hírek