Ugrás a tartalomhoz

Bírósági ítélet a szomolyai ételtolvajok ügyében

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bogácsi Rendőrőrse eljárást indított kisebb értékre elkövetett betöréses lopás bűntette, és jogtalan behatolással szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége miatt L. Zsolt és társai ellen.

Január 10-én este L. Zsolt 19 éves szomolyai, R. László 21 éves novaji, valamint V. Dávid 18 éves szomolyai lakos előbb Szomolya település Rákóczi úti családi ház nyári-konyhájából tulajdonított el élelmiszereket és piperecikkeket, majd a Szent László úti Központi Konyha felé vették útjukat. A konyhára betörve 64.300 Ft értékben tulajdonítottak el élelmiszereket.
Az azonnalos rendőri intézkedések foganatosítása és a helyszíni szemle során a rendőrök behatárolták az elkövetői kört. A megtartott házkutatás alkalmával előkerült az eltulajdonított tárgyak egy része is. Bár mindhárom elkövető kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, előállításra kerültek a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A bizonyítási eljárás befejeztével január 31-én a rendőrség, bíróság elé állítási javaslattal élt.

A Mezőkövesdi Járásbíróság február 8-án hozott ítéletében:
- V. Dávidot 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta és pártfogói felügyelet alá helyezte, 
- L. Zsolt és R. Lászlót személyenként 110 óra közérdekű-munka büntetésre ítélte (amennyiben a munkakötelezettségnek önként nem tesznek eleget, helyébe szabadságvesztés lép). A Járásbíróság ezen felül a magánfelek részére kártérítés fizetésére kötelezte az elkövetőket, a bűnügyi költség megtérítése mellett.

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (J)

Kapcsolódó hírek