„Számomra március 15-e az eszmét és az emléket jelenti” (Videóval frissítve)
A nemzeti eszme és az emlékezés volt az idei, az 1848-as Forradalom és Szabadságharc tiszteletére szervezett ünnepség központi gondolata. A városi programot idén március 14-én rendezték meg.
Az ünnepi program nyitányaként Néprajzi Múzeum anyagából összeállított „Ácsolt fatornyok – védelmező templomok” című vándorkiállítását mutatták be a nagyközönség számára a délelőtt során a Matyó Múzeumban.
Az ünnepség elején dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki kiemelte, hogy ez az összegyűjtött és kiállított anyag is jól jelzi a magyar nép mély vallásosságát, lenyomatot ad a korabeli életről, mindamellett pedig jelképezi a határon túl ívelő nemzeti összetartozásunkat. A városvezető elmondta, hogy ezek a templomok, építmények mindegyike egy-egy égre néző felkiáltójel, mely jelzi számunkra, hogy bármilyen is legyen itt lenn a világ, odafenn mindenkit védelem és szeretet vár.
Dr. Fekete Zoltán polgármester szavai után dr. Kemecsi Lajos etnográfus, a Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitotta meg ünnepélyesen a kiállítást, aki elmondta, hogy a szakrális emlékeket bemutató tárlat jelentősége, hogy megőrzi a helyi értékeket és segít azt átörökíteni az utókornak.
A jelenlévő érdeklődőknek Tasnádi Zsuzsanna muzeológus tartott tárlatvezetést, aki alkotásról alkotásra mutatta be a látottakat, azok történelmi, vallási, építészeti vonatkozásait.
„A kiállításon szereplő alkotások épített örökségünk egy-egy fontos helyszínét mutatják be, református, katolikus, unitárius, görög katolikus, ortodox templomokat, haranglábakat. A bemutatott fotó- és festményanyag Erdély különböző tájegységeire kalauzol, kalotaszegi, mezőségi és szilágysági fatemplomokat, székelyföldi vártemplomokat és szászföldi erődtemplomokat mutatnak be. Az építményekről többségében rajztanárok, grafikusok és festőművészek munkája révén maradtak fel képi emlékek. Az 1880 és 1920 között készült akvarellek, tollrajzok, ceruzarajzok, külső és belső helyszíni felvételek egyrészt a dokumentálás, másrészt a szakrális épületeket, a templomokban található berendezéseket, tárgyakat, illetve a hozzájuk tartozó közösségeket is megjelenítik.” – ismertette a kiállítási anyagot Tasnádi Zsuzsanna.
A Sepsiszentgyörgyről Mezőkövesdre érkező tárlat május 20-ig tekinthető meg a Matyó Múzeumban, majd pedig Szegedre „megy tovább” a vándorkiállítás.
Ünnepi műsor
A Forradalom és Szabadságharc tiszteletére szervezett program ezt követően 13 órakor a Közösségi Házban folytatódott, ahol elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester mondta el ünnepi gondolatait. Kihangsúlyozta, hogy a mai fiataloknak ugyanolyan fontos szerepük van a hazánk sorsának alakulásában, mint amilyen annak idején, 1848 tavaszán a márciusi ifjaknak volt:
„Ma nem kell akkora áldozatot hozniuk a szabadságért, mint 1848-ban, az akkori fiataloknak. Ma a magyar szabadságért pusztán csak össze kell fognunk, ha kell, a világgal szemben is. Csak magunkra számíthatunk: idősre, fiatalra, munkásra, diákra, mindenkire, aki a hazában él. 1848 eszméjéhez így leszünk hűek. A fiataloknak épül ez az ország. Kiáltsátok bele a világba, az internetes éterbe, hogy: magyarok vagyunk, és azok is maradunk! Itthon akarunk élni, és itthon is fogunk! Egészséges családban, ahol a gyermeknek van édesanyja és édesapja! Olyan országban szeretnétek élni, ahol szükség van arra, hogy Isten áldja meg a magyart! Nekünk itt kell együtt élnünk a Kárpátok övezte aranyos szegletben: együtt, szeretetben Isten és a világ színe előtt, Kölcsey, Batthyány és Tuzson János országában.” – emelte ki dr. Fekete Zoltán.
Eszme és emlék
Immár harmadik éve annak, hogy településünk Önkormányzata elindította azt a kezdeményezést, hogy az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen a település középiskolásai számára meghirdetett szónokverseny győztese mondja el a március 15-ei beszédet. Ebben az esztendőben Tóth Viktor, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákja bizonyult a legjobbnak, így az ő, a jeles történelmi eseményhez kapcsolódó gondolatait hallgathatta meg az ünneplő közönség:
„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
Tisztelt Ünneplő közönség!
Ady sorai csendültek meg bennem, amikor eldöntöttem, hogy megfogalmazom mit is jelent számomra március 15-e.
Minden életkorban mást jelent mindenkinek, így nekem is. Óvodásként még csak a történeteket hallgattuk arról, amit Petőfiék véghez vittek. Az iskolában már tudtuk, hogy milyen következményei voltak és megismertük a tizenkét pontot, annak értelmét és súlyát. Felső tagozatban már ünnepi műsorokban szavaltunk, énekeltünk és játszottunk. És ma, már tudjuk az összes ismert részletet és tudjuk mekkora áldozatot kívánt ez a forradalmároktól. Ha megkérdeznénk egy angol, egy német vagy egy francia embert, nem tudná mi volt ezen a napon, számára ez csak egy nap a sok közül, de a magyar ifjak és vének számára ez nem csak egy dátum. A magyaroknak ez az emlékezés napja. Azé az emléké, melyet Petőfi, Jókai, Táncsics, a tábornokok és a névtelen hősök vívtak ki maguknak. Azok akik kiálltak amellett, amiben hittek és el merték hinni, hogy a Mi országunk egyszer újra a miénk lesz.
Ezen a napon a magyarok mellén ott feszül a kokárda. És hogy mi van a szívekben?
A legtöbb magyar szívben ott van az eszme. Az az eszme, ami miatt a magyar magyar lesz. A szabadság eszméje. Nincs még egy olyan nép, amely ilyen buzgósággal és ekkora hittel vállalná ezt az eszmét. Amióta kihalt az Árpád-ház, nem volt a magyar nép szabad. Mindig volt egy idegen, aki saját érdekeit a magyaroké elé helyezte.
Rengeteg törekvés indult azért, hogy szabadok legyünk. Elkezdték 1848-ban a márciusi ifjak, folytatták 1918-ban a katonák, majd jött '56. Mindegyik törekvésünk kudarccal ért véget. Nem engedték, hogy a magyarok újra szabadok legyenek. De Mi sose adtuk fel. Azóta is harcolunk, hogy szabadok legyünk, ha fegyverrel nem is, de szavakkal mindig.
Számomra, tehát ezt a két dolgot jelenti március 15-e. Az eszmét és az emléket. Azt az eszmét, amit meg kell őriznünk és tovább kell adnunk a gyermekeinknek. Az eszme segít nekünk, hogy kiálljunk és hallassuk a hangunkat, és hogy megvívjuk azt a harcot, amit elődeink is megvívtak a szabadságért. Követnünk kell a példájukat! De a forradalom ideje lejárt, nekünk már szavakkal, véráldozat nélkül kell megőrizni önállóságunkat. Mindannyiunknak harcolnia kell, minden olyan kérdésben, amely érint minket, azokkal az eszközökkel, melyek a rendelkezésünkre állnak.
És az emlék? Az emléket ébren kell tartanunk, hogy névtelen hőseink megkapják azt a tiszteletet, amit megérdemelnek. De addig, amíg ezen a színpadon állunk addig csak az emlékezés marad. És ezt az emléket minden magyar szív őrizni fogja halála napjáig. Ezt az emléket nem felejtjük el, ameddig a kokárda ott feszül a mellünkön!
Föl, nemzetem, föl!
Az ünnepi műsort „Föl, nemzetem, föl!” címmel a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola diákjai mutatták be. A Gyenes Gabriella és Sebe Tamás pedagógusok által rendezett, több munkaközösség segítségével összeállított műsorban a történelmi események feldolgozása mellett a látványra is nagy hangsúlyt helyeztek, mert azt szerették volna, hogy élvezhető, a fiatalokat megérintő produkcióval tiszteleghessenek őseink előtt. Az ünnepi előadásban szerepet kapott a tánc, a zene, a próza, valamint a szimbolikus elemek is. A látvány mellett a nemzeti eszmét, a magyarok erejét, kitartását hangsúlyozták a középiskolások a műsorban.
A produkció énekes, illetve táncos elemeiben a Matyó Néptáncegyüttes, a Mezőkövesdi Fúvószenekar és a Szent László Kamarakórus is közreműködött.
Az ünnepség ezt közvetően az 1848-as emlékműnél folytatódott, ahol az Önkormányzat, a városi intézmények, pártok, szervezetek helyezték el a megemlékezés virágait, koszorúit.