Ugrás a tartalomhoz

Az Úr vadászni jár (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Könnyeiket törölgették a nevetéstől azok, akik március 21-én megnézték az Éless-Szín előadásában Az Úr vadászni jár című darabot.

Georges Feydeau kétrészes bohózatát a felnőtt színházbérlet keretében mutatták be a Közösségi Házban. A Koncz Gábor által rendezett mű – Kautzky Armand, Kökényessy Ágnes és Vida Péter főszereplésével – már az első percben magával ragadta a nézőközönséget. A felnőtt színházbérlet, következő és egyben utolsó előadása áprilisban 18-án 18 órától Michel André Lulu című, zenés bűnügyi komédiája lesz.

Kapcsolódó hírek