Ugrás a tartalomhoz

Történelmi győzelem Ózdon (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei
Ózdi KC – Mezőkövesdi KC 21-28 (10-15)
Fennállása óta első győzelmét aratta városunk felnőtt csapata tétmérkőzésen az Ózd vendégeként. Kézilabdázóink továbbra is őrzik ezüstérmes pozíciójukat a tabellán.

Az NBI/B-s bajnokság Keleti csoportjának 16. játéknapján a 8. helyezett megyei rivális Észak-borsodi gárda fogadta Avar György együttesét március 23-án. A tabella alapján egyértelműen az MKC volt a mérkőzés esélyese, ennek ellenére csapatunkra nagyon nehéz összecsapás várt, hiszen a megyei rangadó a helyezésektől függetlenül eddig szinte mindig kiélezett csatákat hozott. Ráadásul az MKC korábban tétmérkőzésen még sohasem tudott pontot szerezni Ózdon. A rivális csapatát több korábban Mezőkövesden szerepelt kézilabdázó erősíti. Ózdon kézilabdázik többek között a városunkban nevelkedett Nyitrai Szabolcs, Panyi Lóránd, Lázár Soma és Koscsó Ádám, továbbá az Észak-borsodi együttesben kézilabdázik Kocsis Csaba, Barta Dániel, Teremy László, Pap Gábor és Stáb Bence, így összesen 9 kövesdi kötődésű játékost foglalkoztat a megyei rivális. Emellett Lakatos László, az ózdiak vezetőedzője korábban több évig az MKC utánpótláscsapatait irányította.

A mérkőzésen Hangos találatával a vendéglátók szereztek vezetést, melyre Feketéék három góllal válaszoltak, ennek eredményeként csapatunk átvette a vezetést. Ezt követően a félidő derekáig felváltva estek a gólok, így a 16. percben 7-7-es döntetlent mutatott az eredményjelző. Kézilabdázóink a folytatásban pontosabban és összeszedettebben játszottak. Lakatos László időkérése ellenére az ózdiak 8 percig képtelenek voltak átjátszani a kövesdi falat, míg csapatunk Molnár és Benis vezetésével egy 5-0-ás sorozattal rukkolt ki, így 6 perccel a félidő vége előtt 12-7-re módosult az állás. A hátralévő időben mindkét oldalon 3-3 találat született, ennek köszönhetően Kleisék 5 gólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A második játékrész elején a csapatok felváltva találtak a kapuba, majd a hazaiak támadásban feljavultak, így az észak-borsodiak Koscsó gólja után 19-16-ra felzárkóztak a 43. percben. Kézilabdázóink védekezése a folytatásban kiválóan működött, Panyiék csak elvétve találták meg a kapuba vezető utat. Miután az ózdiak az utolsó negyedórában csak ötször voltak eredményesek az MKC magabiztosan gyűjtötte be a győzelemért járó két pontot. Csapatunk a mérkőzés vége előtt már 7 góllal, 25-18-ra vezetett és Trivkovicsék ezt az előnyt meg is őrizték a lefújásig. Avar György gárdája sporttörténeti sikert hajtott végre a két pont begyűjtésével, hiszen csapatunk az MKC fennállása óta először diadalmaskodott Ózdon.
Kézilabdázóink a sikernek köszönhetően őrzik második helyüket a tabellán 25 ponttal. Az élen továbbra is a Balmazújváros áll 26 egységgel. Együttesünk legközelebb a sereghajtó Hajdúböszörményt fogadja Mezőkövesden március 30-án, szombaton. A találkozó 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ózdi KC - Mezőkövesdi KC 21-28 (10-15)
Ózd, 600 néző, vezette: Medve, Nagy
Ózd: Teremy - Kocsis R., Barta 8, Panyi 2, Kocsis Cs. 1, Scitovszky T., Lázár 1. Csere: Losonczi (k), Papp 1, Hangos 7, Harkó, Koscsó 1, Kóródi, Bárdos, Scitovszky R., Szakál D.. Vezetőedző: Lakatos László
MKC: Kovács J. - Benis 2, Kovácech 3, Kleis 7, Trivkovics 3, Fekete L. 4, Molnár 5. Csere: Tóth, Sipos (kapusok), Gyuris 1, Varga, Nyikes 1, Kovács P. 1, Fekete D. 1, Bán, Nyitrai J. Vezetőedző: Avar György 
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/2
Kiállítások: 8, illetve 12 perc

Kapcsolódó hírek