Ugrás a tartalomhoz

A vezetékek majdnem fele (videóval)

Mezőkövesd hírei

Az ütemtervnek megfelelően halad a szennyvízberuházás kiépítése Mezőkövesden. A szakemberek a vezetékek mintegy 40%-ának lefektetésével végeztek március közepéig.

Március elején mintegy 10-12 csapat dolgozott a város északi és déli területein párhuzamosan, azonban az elmúlt időszak zord és csapadékos időjárása miatt jelenleg 3-4 helyszínen zajlanak a munkálatok. „A kedvezőtlen időjárás és az átázott talaj miatt lassabban halad a kivitelezés, valamint az útburkolat rendbetétele is több időt vesz igénybe. Jó hír viszont, hogy a betonos helyreállítás több utcában is elkezdődött.” – emelte ki Csepregi András, a Hídépítő Zrt. projektvezetője.
A tervek szerint az elkövetkezendő három hónapban az összes vezeték a földbe kerül. Az átemelők építését követően az utak aszfaltozása várhatóan augusztusban kezdődik. Forgalomkorlátozásra elsősorban a Mezőgazdasági Gépmúzeum környékén lehet számítani. Az elkövetkezendő időszakban az északkeleti városrészben, a Temető környékén található utcákban dolgoznak majd.
Önkormányzatunk „Mezőkövesd város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminőségének javítása és a települési környezet védelme érdekében” (KEOP-1.2.0/09-11-2011-0008) című pályázaton nyert a beruházás megvalósítására több mint másfél milliárd forintot.


Információs Központ

„Mezőkövesd város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminőségének javítása és a települési környezet védelme érdekében” című beruházáshoz kapcsolódó ügyfélszolgálat, információs központ nyitva tartása a Polgármesteri Hivatal „B” épület:

Hétfő 8.00-12.00
Szerda 8.00-12.00
Csütörtök 8.00-17.00


ÜGYINTÉZő: Benke Ádám és Vigh Henrik

A szennyvízberuházással kapcsolatos műszaki kérdésekre az alábbi zöldszámon is választ kaphatnak: 06-80/205-399


A csatornázás ütemezése
 

A központi városrész szennyvízcsatorna hálózat építése kapcsán
2013. április 8 – április 28. között várhatóan munkavégzéssel érintett utcák



utca csatorna jele megjegyzés
     
Bocskai utca 2-8-7 teljes hosszon
Dávid utca 1-1-3 teljes hosszon
Gaál István utca 1-1-3 Mátyás király – Varga Pál utca között
György utca 1-1-3 teljes hosszon
Morvay János utca 1-5-0 teljes hosszon
Rákóczi utca 2-8-0 teljes hosszon
Sára zug 1-4-4-4 teljes hosszon
Takács István utca 1-4-4 teljes hosszon
Táncsics Mihály utca 1-4-0 teljes hosszon

   

   
Ady Endre utca 2-7-0 Tóth Árpád – Jegenyesor utca között
Alkotmány utca 6-1-2-1 teljes hosszon
Gyula utca 1-1-4-1 teljes hosszon
Károly utca 1-1-8 teljes hosszon
Kőrisfa utca 11-1-0 teljes hosszon
Madách 1-1-10-0 teljes hosszon
Rezeda utca 6-1-0 teljes hosszon

 

Kapcsolódó hírek