Ugrás a tartalomhoz

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAHELYVÉDELMI AKCIÓTERV KERETÉBEN KIADANDÓ IGAZOLÁSOKRÓL

Mezőkövesd hírei

A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében született törvényi rendelkezés alapján 2013. január 1-jétől a munkáltatók – választásuk szerint – több jogcímen vehetnek igénybe szociális hozzájárulási adókedvezményt az általuk foglalkoztatott munkavállalók után.

Az új adókedvezmények sem egymással, sem más, a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezménnyel nem vonhatóak össze.
A foglalkoztatók adókedvezményt vehetnek igénybe – többek között – a huszonöt év alatti munkavállalók után, mely a havi járulékbevallásban érvényesíthető.

A legfeljebb 180 nap – biztosítási jogviszonnyal járó – munkaviszonnyal rendelkező huszonöt év alatti pályakezdő munkavállaló esetében az adókedvezmény egyenlő a foglalkoztatott természetes személyt (munkavállalót) az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százalékával a foglalkoztatás első két évében.

A kedvezmény érvényesítésének a feltétele, hogy a munkavállaló az állami adóhatóság által kiállított, 15 napnál nem régebbi igazolással a munkáltató részére igazolja, hogy legfeljebb 180 nap biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal rendelkezik.

Az igazolás kiadására irányuló kérelmet a munkavállaló kötetlen formában, vagy az adóhatóság ügyfélszolgálatán térítésmentesen beszerezhető nyomtatványon, személyesen vagy postai úton terjesztheti elő a lakóhelye szerinti illetékes adóigazgatóságon.

A megfelelő adóhatósági igazolással nem rendelkező huszonöt év alatti munkavállaló esetében az adókedvezmény egyenlő a foglalkoztatott természetes személyt (munkavállalót) az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett (bruttó) munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 14,5 százalékával.

Az 14,5 százalékos adókedvezmény érvényesíthetősége a 25. életév betöltésével szűnik meg.

Fontos tudni, hogy azon hónapra vonatkozóan, amelyben a munkavállaló a 25. évét betölti, vagy amelyben a 2 éves időtartam véget ér, a részkedvezmény az egész hónap tekintetében megilleti a kifizetőt.

dr. Körtvélyesi Zsuzsanna
Sajtóreferens, Főosztályvezető
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
Tel:30/518-6097

Kapcsolódó hírek