Ugrás a tartalomhoz

Az egyenruhások bálja (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mintegy 350-en vettek részt az immár harmadik alkalommal megrendezett Mentő-Rendőr-Tűzoltó jótékonysági bálon április 13-án. Ebben az évben a rendezvény bevételét és a beérkezett felajánlásokat Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon kialakítandó Rendőrmúzeum megvalósítására fordítják.

A közös bál ötlete három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a Mezőkövesdi Mentőállomás, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság és a Mezőkövesdi Tűzoltóság vezetőiben. Úgy gondolták, mivel ez a három szerv rendszeresen együtt dolgozik, miért nem szórakozhatnának együtt is. Így jött létre a bál ötlete, mondta el a nyitóbeszédében Gyenes László, a mentők vezetője, hozzátéve, hogy szerették volna, hogy a rendezvény ne csak kikapcsolódást nyújtson az egyenruhásoknak, hanem egyben valamilyen nemes célt is szolgáljon. Az első két évben a Városi Rendelőintézet, illetve a Belgyógyászati Osztály eszközeit tudták bővíteni a felajánlott, fél-fél millió forintból.
Gyenes László felvezetését követően Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára mondott köszöntőt, aki kiemelte a három szervezet között fennálló példaértékű együttműködést. Majd dr. Berkes László pápai prelátus mondott el egy imát a mentők, tűzoltók és rendőrök védelméért. A bál hangulatát a Party Casino által szervezett póker, rulett és blackjack játékok, jósnő, Gál Péter fényképész partyfotói, valamint Vincze Lilla énekes műsora tette színesebbé. A hajnalig tartó rendezvényen a DEME TRIÓ szolgáltatta a zenét.


RENDőRMÚZEUM

Az est bevételét ez alkalommal Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon kialakítandó, mondhatni egyedülálló Rendőrmúzeum megvalósítására fordítják majd, amely a rendőrség történetét, bútorait, eszközeit, történelmi jelentőségű iratait mutatja majd be napi 24 órában a látogatók számára.

Kapcsolódó hírek