Ugrás a tartalomhoz

A Föld Napja városunkban (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Filmvetítéssel, kreatív kézműves-foglalkozással, kiállításmegnyitóval ünnepelték városunkban a Föld Napját.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította a Föld Napja Hálózatot. Már akkor milliók álltak a kezdeményezés mögé. Magyarországon 1990 óta hivatalosan is április 22-e a Föld Napja. E jeles alkalom kapcsán településünkön is 23 éve folyamatosan szerveznek különböző programokat, akciókat.
„Egyesületünk először képzőművészeti pályázatokat írt ki a Föld Napjához kapcsolódóan, majd az évek során kibővítettük a lehetőségeket, így évente váltva verseket és fényképeket is várunk az általános iskolásoktól. Ebben az esztendőben fotópályázatot hirdettünk Lakóhelyem védett értékei címmel, amelyre természeti, kulturális és építészeti kincseinkről készített felvételeket küldhettek be a diákok.” – mondta el Szilvási Barnabásné, a Holocén Természetvédelmi Egyesület vezetője.
Szilvási Barnabásné a pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitóján elmondta, hogy a fotópályázat célja az volt, hogy a gyerekek menjenek ki a természetbe, ismerjék meg a növényeket, állatokat, magát a természetet, de ne hagyjanak ott a lábnyomukon kívül semmit, és ne is hozzanak el magukkal semmi mást, csak a fotókon megörökített pillanatot, természetet.
A Holocén Természetvédelmi Egyesület által szervezett fotópályázatra idén is szép számú alkotás érkezett, amelyek közül a zsűrinek nem volt könnyű kiválasztania a díjazottakat.
A fotópályázaton megosztott harmadik helyet szerzett Birinyi Gábor, a bükkábrányi Arany János Általános Iskola diákja és Zsirka Henrik Benjámin a Mezőkövesdi Általános Iskola Ódorvár Tagiskolájának növendéke. Másik helyezést ért el Murányi Mária Lili, a Mező Ferenc Tagiskola tanulója. A szakmai értékelő bizottság megosztott első helyet adott a bükkábrányi Arany János Általános Iskolát képviselő Korpás Kristófnak, valamint Kratochvil Andrásnak, a mezőkövesdi Művészeti Tagiskola diákjának.


Az újrahasznosítás jegyében

A június elejéig megtekinthető tárlat megnyitása mellett a Föld Napja alkalmából filmvetítéssel várta a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. az óvodásokat és az általános iskolásokat. A gyerekek a szelektív hulladékgyűjtéssel, az energia- és víztakarékossággal, a környezetbarát termékekkel ismerkedhettek meg a korosztályuknak megfelelő rövidfilmek, történetek révén. Emellett az óvodások petpalack felhasználásával különböző képeket festhettek, míg a kisiskolások szintén petpalackokból készíthettek virágokat.
A gyerekek élvezték, hogy a háztartásukban már hulladéknak ítélt üres műanyag flakonokat újrahasznosítva alkothattak a Közösségi Ház előtti téren.

Kapcsolódó hírek