Ugrás a tartalomhoz

Közel az aranyhoz (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Primavera Mizse KC
38-23 (21-6)


Újabb lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé a Mezőkövesdi KC felnőtt együttese. Kézilabdázóink a Primavera Mizse KC ellen fölényes győzelemmel gyűjtötték be a két bajnoki pontot.

Az NBI/B-s bajnokság Keleti csoportjának 19. fordulójában a listavezető csapatunk a 9. helyen álló Bács-Kiskun megyei alakulattal találkozott április 27-én. Az MKC nem bízta a véletlenre a mérkőzés kimenetelét, Feketéék az esélyeknek megfelelően azonnal kezükbe vették az irányítást. Kleisék határtalan akarásának gyorsan meg lett az eredménye, hiszen csapatunk a 7. percben 5-0-ra vezetett. Együttesünk lendülete a folytatásban is töretlen maradt, a vendégek csak asszisztáltak a kövesdi gálához, melynek eredményeként Molnár révén már a 13. minutumban megszületett a 10. hazai találat, míg a látogatók ekkor két gólnál jártak. Kézilabdázóink ezután sem álltak le, így a 17. percben 12-2-nél a közönség tízet számolhatott az ellenfélre. A helyzet nem változott az utolsó 10 percben sem. Csapatunk fölényét jól mutatja, hogy Kovács Péter még kettős emberhátrányban is bevette a Bács-Kiskun megyei gárda kapuját. A félidőben kialakult 15 gólos különbséghez Kovács János is nagyban hozzájárult, hiszen számtalan ziccer és átlövés hárítása mellett, az összes, azaz mind a négy (!) mizsei hétméterest hatástalanította.
Fordulás után lényegesen kiegyenlítettebb játékot láthattak a szurkolók, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Feketéék levették lábukat a gázpedálról. Az MKC viszonylag mérsékeltebb teljesítménye ellenére Bujdosóék nem tudtak jelentősen feljebb zárkózni, így a 41. minutumban 26-13 állt az eredményjelzőn. A vendégek azt sem tudták kihasználni, hogy Marek Kovacech már a 34. percben megkapta a 3. kétperces büntetését, amiért a kövesdi átlövő piros lapot kapott. Avar György a hátralévő időben a kispadon helyet foglaló játékosoknak is lehetőséget biztosított a játékra, hogy ők is részesei lehessenek az MKC utolsó hazai fellépésén aratott szép sikerének. A csapat erejét jól mutatja, hogy a fiatalok is nagyon szépen helytálltak és gond nélkül meg tudták őrizni a korábban kialakult nagy különbséget. Kézilabdázóink a szezon legsimább mérkőzését játszották le szombaton este és még ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet arattak a lelkesen, de sok hibával játszó lajosmizseiek ellen.
Csapatunk a győzelemnek köszönhetően őrzi magabiztos előnyét az üldözőkkel szemben. Kézilabdázóink 33 ponttal vezetik a tabellát a 30 pontos Balmazújváros és az egyaránt 28 pontos Törökszentmiklós, valamint Nyíregyháza előtt. Együttesünk legközelebb a kiesés ellen harcoló Hajdúnánás vendégeként lép parkettre. Az összecsapást május 5-én, vasárnap 17 órától rendezik meg a hajdúsági városban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Primavera Mizse KC 38-23 (21-6)
Mezőkövesd, 300 néző, játékvezetők: Alapi, Kovács
MKC: Kovács J., Tóth K., Sipos (kapusok), Benis 4, Molnár F. 6, Fekete L. 6, Kleis 4 (1), Trivkovics 1, Gyuris 1, Kovácech 1, Nyikes 5, Varga 3, Nyitrai J., Kovács P. 4, Bán N. 1, Répási 2. Vezetőedző: Avar György
Mizse: Farkas J., Boros K. (kapusok), Béleczki 5, Bán A., Horváth, Bujdosó M. 2, Vujasin, Benke 5, Veszelszki, Varga Z., Bak M., Kun A. 1, Szórád 2, Kupcsik B. 2, Takács B. 6 (2). Vezetőedző: Tóth Edmond
Hetesek: 2/1 ill. 6/2
Kiállítás: 10 ill. 8 perc
Kizárás: Marek Kovácech (3 kétperces)


A bajnokság állása:

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

 

1.

Mezőkövesdi KC

19

15

3

1

592

518

33

 

2.

Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK

19

15

0

4

567

456

30

 

3.

CLAAS-Törökszentmiklósi KE

19

13

2

4

535

481

28

 

4.

Nyíregyháza-Nyír-Komplett

19

14

0

5

568

520

28

 

5.

SBS Eger Eszterházy SZSE

20

12

2

6

537

525

26

 

6.

Békési FKC

20

11

1

8

547

521

23

 

7.

Balassagyarmati Kábel SE

19

7

2

MEZŐKÖVESDI MÉDIA
NONPROFIT KFT.

Kapcsolódó hírek