Ugrás a tartalomhoz

Az első megméretés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Városunkban összesen 346 középiskolás számára kezdődött el az érettségi időszak.

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában a 152 elballagott, érettségiző diák mellett még 57 tanuló tesz előrehozott vizsgát egy vagy két tantárgyból. A Gimnáziumban a középiskolások 65 tárgyból tesznek emelt szintű érettségit, ami azt jelenti, hogy némely diák egy, míg több tanuló két tantárgyból is emelt szinten ad számot tudásáról. Főként az idegen nyelvekből, a matematikából, történelemből, magyar irodalomból, gazdasági ismeretek tantárgyból tettek emelt vizsgát.
A Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában összesen 137 diák érettségizik, akik közül 44-en előrehozott vizsgát tesznek. Az Iskola minden vizsgázó tanulója a középfokú érettségit választotta.
Május 6-án magyar irodalomból, 7-én matematikából, szerdán történelemből, míg a hét utolsó két napján idegen nyelvből adtak számot tudásukról a fiatalok. Az írásbeli forduló május végéig tart, a szóbelikre pedig júniusban kerül majd sor.

Kapcsolódó hírek