Ugrás a tartalomhoz

Elszalasztott lehetőség (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry SE – Restart-Ceglédi VSE
1-3 (0-1)


Nem tudta bebiztosítani a bajnoki elsőséget városunk felnőtt csapata a hétvégén. Labdarúgóink először kaptak ki hazai pályán a tavaszi szezonban, így az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa.

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának utolsó előtti játéknapján sporttörténeti siker kapujában álltak Véber György tanítványai május 26-án. Szalaiék annak tudatában léphettek pályára a bennmaradásért harcoló Cegléd ellen, hogyha legalább egy pontot szereznek a Pest megyei gárda ellen, akkor csapatunk Mezőkövesd történetében először bajnoki címet ünnepelhet a másodosztályú pontvadászatban és feljuthat az élvonalba. A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött Kiss-Elek Tímeának, Elek Norbert feleségének az emlékére.


Nagy küzdelem a mély talajon

A mérkőzés előtt és alatt jelentős mennyiségű eső hullott a pályára, ami miatt rendkívül mély talaj várt a csapatokra. A találkozó a nagy tétnek megfelelően kövesdi rohamozással kezdődött. Együttesünk már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, azonban Petneházi szabadrúgása után Bagi mintegy 8 méterről a kapu mellé fejelt. A mezőnyfölényben játszó csapatunk a 11. percben ismét nagy lehetőséghez jutott. Menougong és Petneházi villámgyors kényszerítőjének a végén Petneházi lőtte be középre a labdát és a beadásról Hamar csak centikkel maradt le középen. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált az összecsapás. Az első vendég lehetőség az első negyedóra végén alakult ki, amikor is Koncz 22 méteres szabadrúgását védte nagy bravúrral Szántai. A 24. percben a ceglédi kapu előtt nagy kavarodás alakult ki. Labdarúgóink többször is távoli lövéssel próbálkoztak, azonban a ceglédi játékosok közül valaki mindig bele tudott érni a próbálkozásokba. A 28. percben egy szép vendég akció végén Medgyesi kapott jó indítást a 16-oson belül, aki 11 méterről középmagasan bevette Szántai kapuját, így előnyhöz jutottak a vendégek. A gól érezhetően megnyugtatta a látogatókat, akik magabiztosan, rendkívül fegyelmezetten és nagy akarással futballoztak.


Az MKC-t köszöntötték

A mérkőzés szünetében ünnepség zajlott a pályán. Az NB I/B-ben bajnoki címet szerző Mezőkövesdi KC felnőtt és junior csapatának tagjait Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry SE elnöke, valamint Dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte. A szép sikert elért együttesek tagjai ajándéktárgyakat vehettek át az ünnepség keretében.


Elmaradt az ünneplés

A második játékrészben sem változott jelentősen a helyzet. A megállás nélkül zuhogó eső egyre nehezebb körülményeket teremtett. A pálya talaja miatt csapatunk legnagyobb erénye, a gyors, rövid passzos játék nem érvényesült, így Hegedűséknek a Cegléd mellett a játéktérrel is alaposan meg kellett küzdeniük. Csapatunk helyzete az 52. percben tovább nehezedett, miután Medgyesi kapott remek labdát, majd néhány szép cselt követően közelről higgadtan a kapuba helyezett. Labdarúgóink a folytatásban is teljes erőbedobással küzdöttek, de nagyobb helyzeteket elsősorban rögzített szituációkból sikerült kialakítani. A legaktívabbnak Petneházi bizonyult, aki többször próbálkozott kapura lövéssel, azonban Miski a 62. és 71. minutumban is hárítani tudta a középpályás bombáit. A mérkőzés vége előtt 10 perccel végleg eldőlt a három pont sorsa. Egy ceglédi szabadrúgást követően Szántai szép vetődéssel kiöklözte a labdát, azonban a berobbanó Markó közelről a léc alá lőtt. Alig egy perccel később a csereként pályára lépő Bogdány került helyzetbe, azonban a támadó lövése után a kapufáról kifelé pattant a labda. A nagy erőfeszítéseknek végül a 88. percben lett meg az eredménye, amikor is Kardos gurított közelről a vendégek hálójába. A kövesdi gólszerző két perccel később tovább csökkenthette volna a hátrányt, de a 16-os vonaláról megeresztett bombája néhány centivel a felső léc fölött hagyta el a játékteret. Csapatunknak ezen a mérkőzésen szinte semmi sem sikerült, így Bagiék elszenvedték első hazai vereségüket a tavaszi szezonban. A vereség azt jelenti, hogy a Keleti csoportban csak a záró fordulóban fognak bajnokot avatni.


Matekozás kövesdi módra

Labdarúgóink a kedvezőtlen eredmény ellenére továbbra is nagyon közel állnak a bajnoki cím megszerzéséhez. Véber György tanítványai 55 ponttal vezetik a bajnokságot a szintén 55 pontos Békéscsaba és az 52 pontos Vasas előtt. A viharsarki gárda számára már befejeződött a pontvadászat, miután az utolsó körben a Vác együttesével játszottak volna, de a mérkőzés három pontját már korábban megkapták. Mivel a Békéscsaba együttese a győzelmek számát tekintve kettővel elmarad csapatunktól eldőlt, hogy a viharsarki gárda már nem előzheti meg Szántaiékat. A Vasas az egyetlen olyan csapat, amelyik matematikailag még befoghatja labdarúgóinkat, azonban csak abban az esetben előzhetnék meg együttesünket, ha a z utolsó találkozójukat megnyerik a Budapest Honvéd-MFA csapata ellen, míg a mieink kikapnak az FTC II otthonában. Ez azonban még mindig kevés a fővárosiak üdvösségéhez, ugyanis csapatunk gólaránya nyolccal jobb a piros-kékekénél, és ezt a fővárosiaknak le kellene dolgozniuk. Természetesen addig, ameddig matematikailag nem dől el a bajnoki cím sorsa, senki sem mehet biztosra, éppen ezért csapatunknak legalább egy „biztonsági” pontra szüksége van ahhoz, hogy a Honvéd II – Vasas találkozó eredményétől függetlenül elérje a nagy álmot és megnyerje a bajnokságot.


Szurkolói busz a fővárosba

Az FTC II -  Mezőkövesd Zsóry SE találkozót június 1-jén, szombaton 18 órától  rendezik meg. Az Albert Flórián stadion újjáépítése miatt az összecsapást várhatóan Csepelen fogják lejátszani a csapatok. A sorsdöntő találkozóra szurkolói busz indul Mezőkövesdről. Jelentkezni személyesen a Sport büfében, vagy e-mailben, az msefoci@citromail.hu címen lehet.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry SE - Restart Ceglédi VSE 1-3 (0-1)
Mezőkövesd, 1700 néző, vezette: Solymosi (Berettyán, Király)

MSE: Szántai - Hegedűs, Szalai, Kardos, Éles - Bagi (Bogdány), Bognár (Olasz), Farkas B., Petneházi - Hamar, Menougong. Vezetőedző: Véber György

Cegléd: Miski - Robson (Juhász), Farkas I., Miklósvári, Makrai, Szkunc, Koncz, Kiss T. (Markó), Kenderes, Balog, Medgyesi (Kormos). Vezetőedző: Ványi Zsolt

Gólok: Kardos (88. perc), illetve Medgyesi 2' (28. és 53.p) Markó (80.p)


A tabella állása az utolsó forduló előtt:

 

1. Mezőkövesd-Zsóry 29 17 4 8 56–35 +21  55
2. Vasas 29 16 4 9 47–34 +13  52
3. Békéscsaba Előre 29 14 10 5 55–38 +17  52
4. Balmazújváros 29 13 8 8 49–37 +12  47
5. Nyíregyháza Spartacus 29 14 4 11 42–33 +9  46
6. Szolnoki MÁV FC 28 12 6 10 50–41 +9  42
7. Szeged 2011 29 11 9 9 42–38 +4  42
8. Ferencvárosi TC II* 29 12 5 12 48–45 +3  41
9. Ceglédi VSE 29 11 9 9 50–46 +4  40
10. Újpest FC B* 29 11 5 13 43–48 –5  38
11. Budapest Honvéd II-MFA* 29 11 5 13 48–54 –6  38
12. Orosháza FC 29 11 3 15 48–56 –8  36
13. Putnok VSE 28 9 8 MEZŐKÖVESDI MÉDIA
NONPROFIT KFT.

Kapcsolódó hírek