Ugrás a tartalomhoz

Az arany kapujában

Mezőkövesd hírei

Sporttörténelmi sikert érhet el a Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt csapata ma délután. Véber György tanítványai az FTC II vendégeként lépnek pályára Csepelen és már egy pont megszerzése esetén is bajnoki elsőséget ünnepelhetnek.

A Ness Hungary NB II Keleti csoportjának záró fordulója már nem sok izgalmat tartogat, de a legfontosabb kérdésre, hogy ki lesz a bajnokság győztese csak a 29. forduló fog választ adni. Nézzük meg, mit mondanak erre a számok!
Első ránézésre, a tabellára pillantva, három csapatnak lehetne még esélye az elsőségre, hiszen a Mezőkövesd és a Békéscsaba egyaránt 55 pontot szerzett, míg a Vasas 52 egységgel áll a harmadik helyen. A Békéscsaba azonban kiesik a körből, miután a viharsarki gárda számára befejeződött a pontvadászat. Pásztor József együttese a győzelmek számát tekintve kettővel elmarad csapatunktól, ugyanis a Mezőkövesd 17, a Békéscsaba 15 sikert számlál, így eldőlt, hogy a viharsarki gárda már biztosan nem előzheti meg Szántaiékat. A Vasas az egyetlen olyan csapat, amelyik matematikailag még befoghatja labdarúgóinkat, azonban csak abban az esetben előzhetnék meg együttesünket, ha a piros-kékek megnyerik az utolsó találkozójukat a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia ellen, míg a mieink kikapnak az FTC II otthonában. Ez viszont még mindig kevés a fővárosiak üdvösségéhez, ugyanis csapatunk gólaránya nyolccal jobb a piros-kékekénél, és ezt a fővárosiaknak le kellene dolgozniuk. Együttesünk 56 – 35-ös, míg a Vasas 47-34-es mutatóval rendelkezik. Mivel a gólkülönbség után a lőtt gólok száma dönt, ezért azonos gólkülönbségnél a több lőtt gólt szerző együttes van előnyben és Véber György tanítványai ebben az összevetésben is jobban állnak, így a Vasasnak nem elég ledolgoznia a jelentős gólhátrányát, összességében 9 góllal kell jobbnak lennie a záró körben. Ez azt jelenti, hogyha csapatunk mondjuk kettő gólos vereséget szenved az FTC II-től, akkor Szilágyiéknak legalább hét góllal kell felülmúlniuk a Budapest Honvéd gárdáját ahhoz, hogy ők nyerjék meg a bajnokságot.


Egy pont kell

Természetesen addig, ameddig matematikailag nem dől el a bajnoki cím sorsa, senki sem mehet biztosra, éppen ezért csapatunknak legalább egy „biztonsági” pontra szüksége van ahhoz, hogy a Honvéd II – Vasas találkozó eredményétől függetlenül elérje a fantasztikus álmot és megnyerje a bajnokságot. A Kövesd -FTC mérkőzés ősszel csapatunk 3-2-es sikerével zárult.


Óriási érdeklődés

A sorsdöntő FTC II – Mezőkövesd Zsóry SE összecsapást június 1-jén, szombaton rendezik meg. Felhívjuk a mérkőzés iránt érdeklődő szurkolók figyelmét, hogy az Albert Flórián Stadion felújítása miatt a találkozónak a Csepel SC stadionja ad majd otthont. A találkozó 18 órakor kezdődik.
A meccs iránt óriási az érdeklődés a szurkolók részéről is. Előzetes becslések szerint legalább 100 kövesdi szimpatizáns szorít majd a helyszínen Bogdényék sikeréért.

Kapcsolódó hírek