Ugrás a tartalomhoz

Búcsú a Szent István Katolikus Általános Iskolától

Mezőkövesd hírei

A MÁAMIPSZ tagiskoláihoz hasonlóan a Szent István Katolikus Általános Iskolában is lezajlott a ballagási ünnepség június 15-én. Ebben a tanévben 49 tanuló vett búcsút iskolájától. Az eseménynek a Jézus Szíve Templom adott otthont.

Az esemény nyitányaként a végzős diákok és tanáraik átvonultak iskolájukból a templomba. A ballagás keretében elbúcsúztak diáktársaiktól, a pedagógusoktól, az intézmény minden dolgozójától, illetve átadták az iskola zászlaját az alsóbb évfolyam képviselőinek.
A Katolikus Iskolától ebben a tanévben két osztály, Kovácsné Együd Ilona és Lanszkiné Donkó Márta osztályfőnökök vezetésével összesen 49 diák vett búcsút, akiket az ünnepség keretében Nyeste István iskolaigazgató megszívlelendő és hasznos tanácsokkal indított útnak.
A köszöntő, búcsúztató és búcsú szavai után pedig elismerésekkel köszönték meg a tanulók kiemelkedő munkáját. Ennek keretében az alábbi diákok részesültek jutalomban:
Könyvjutalmat kapott: Murányi Natália, Reszegi Vivien, Jakab Alexa,
Lázár Gáspár István, Molnár Ákos, Pap Mónika, Pap Kíra, Nyeste Réka, Karczagi Zsuzsanna.
Oklevelet és serleget kapott: Sepsi Réka, Magyar Dominika, Beraxa Lili.
Könyvjutalmat és serleget kapott: Fügedi Éva,
Dicsérő oklevelet és könyjutalmat kapott a következő tanulók: Gyenes Donát, Pethe Ákos, Varga Zita, Krajnyák Marcell, Kiss Krisztina, Korpa Julianna, Juhász Ágota, Farkas Anita, Bacsi Alexandra, Nyeste Pál László
A tantestület döntése alapján díszoklevelet és könyjutalmat kapott három tanuló nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért és végig kitűnő tanulmányi eredményéért: Palla Kíra, Hideg Vanessza és Barzsó Nikolett
A tantestület döntése alapján a természettudományos versenyeken elért eredményeiért Sipos Ferenc díjat kapott Krajnyák Marcell.
A SZENT ISTVÁN díjat a Szent István Katolikus Általános Iskola tantestülete és iskolaszéke Bacsi Alexandra 8.b osztályos tanulónak adományozta példamutató magatartásáért, szorgalmáért, közösségi munkájáért és aktív hitéleti tevékenységéért, valamint Juhász Ágota 8.a osztályos tanulónak adományozta nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, közösségi munkájáért és aktív hitéleti tevékenységéért.
Érseki dicséretben részesültek, amelyet Ternyák Csaba érsek adott át nekik június 6-án az Egri Bazilikában: Kiss Krisztina, Korpa Julianna, Juhász Ágota, Nyeste Pál László.

Kapcsolódó hírek