Ugrás a tartalomhoz

Egészséghét a Rendelőintézetben (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Június 20–22. között egészségnapokat tartott a Városi Rendelőintézet. A három nap során előadásokon, gyakorlati órákon, valamint sportfoglalkozásokon vehettek részt az intézmény dolgozói.

Mezőkövesd Városi Rendelőintézete az elmúlt esztendőben nyújtott be európai uniós támogatásra pályázatot „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Mezőkövesd Város Önkormányzat Rendelőintézeténél” címmel. A TÁMOP-os projekt keretében 10 millió forintot nyert az intézmény a különböző szűrések, előadások megrendezésére. Ennek keretében június harmadik hetében egészségnapokat szerveztek, ahol számos programmal várták az intézmény dolgozóit. Előadást hallgathattak meg az érdeklődők az egészséges táplálkozásról, a kiégésről, a stressz, a konfliktusok kezeléséről. A tartalmas prezentációk mellett a Rendelőintézet dolgozói számos egészséges étel receptjét megtanulhatták gyakorlati foglalkozások keretében. Emellett a mozgás sem maradt ki a programkínálatból, hiszen a gyógytornász által vezetett gyakorlatok mellett pingpongozhattak, vagy sportversenyeken vehettek részt az érdeklődők.

Kapcsolódó hírek