
Új kiállításokkal, kézműves-foglalkozásokkal, elÅ‘adásokkal várták a látogatókat városunk múzeumaiban június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján.
A MezÅ‘gazdasági Gépmúzeumban nem mindennapi tárlatot nyitottak meg „Játékvilág – álomvilág” címmel. A kiállítás anyaga két részbÅ‘l állt. Az egyik a Kovács István tiszafüredi modell- és makettkészítÅ‘ műtárgyai közül 10 darabot, valamint azok készítéséhez szükséges szerszámokat, alapanyagokat, elemeket mutatja be. Egy-egy modell, illetve makett 1200-1500 különbözÅ‘ anyagból készült alkatrészbÅ‘l áll össze, amelyek összeszerelése több évet is igénybe vehet. A bemutatott mezÅ‘gazdasági gépek, hintók makettjei, illetve repülÅ‘modellek között megtalálható a matyó gyászhintó is, amelyet Kovács István három éven keresztül aprólékos tervezÅ‘ és kivitelezÅ‘ munka után most mutatott be a közönségnek. A tiszafüredi modell- és makettkészítÅ‘ több elismerést elnyert, és számos kiállításon bemutatott alkotásai egészen augusztus közepéig lesznek láthatóak a Gépmúzeum Gazdaházában.
A tárlat anyagának másik részét pedig a mezÅ‘kövesdi, a közelmúltban elhunyt Kovács Gáspár gyűjteménye alkotja, amely miniatürizált formában mutatja be, mi minden volt megtalálható egy régi mezÅ‘kövesdi, matyó portán.
A kiállítást Kádár Zoltán múzeumigazgató, valamint Kovács István bemutatkozó szavai után dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg, aki kiemelte, fontos, hogy minél többen láthassák ezeket a tárgyakat és rajtuk keresztül ismerhessék meg a múltat.
A Múzeumok Éjszakája kapcsán a tárlat megnyitója mellett számos programmal várták a múzeumba érkezÅ‘ket. Ilyen volt például Lakatos József mezÅ‘keresztesi fafaragó bemutatója is, aki egy tömbfából egy turul madarat ábrázoló szobrot faragott ki a rendezvény ideje alatt. Ezenkívül volt még traktorbemutató, fafaragás, kézműves-foglalkozás is.
HOGY MINÉL TÖBB KULTURÁLIS ÉLMÉNY SZÜLESSEN
A Matyó Múzeumban egy 24 órás kiállítással várták a kultúrakedvelÅ‘ket. A rendhagyó tárlatban mezÅ‘kövesdiek felajánlásából az egyénekhez közel álló, a matyó kultúrához köthetÅ‘ tárgyakat, emlékeket, valamint az azokhoz tartozó történeteket mutattak be. Ez a tárlat csupán 24 órán keresztül volt megtekinthetÅ‘ a múzeumban. Emellett Kiss József révén archív zenei hanganyaggal színesített elÅ‘adást hallgathattak meg a látogatók a matyóságról. Emellett múzeumpedagógiai foglalkozásokat, hímzésoktatást tartottak, betekintést nyerhettek a kenyérkészítés folyamatába.
A MezÅ‘gazdasági Gépmúzeum és a Matyó Múzeum mellett ezen a napon szintén hosszított nyitva tartás mellett díjmentesen megtekinthetÅ‘ volt a Takács István kiállítás, valamint a Hadasban található Kisjankó Bori Emlékház is.
Kapcsolódó képek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vissza