Ugrás a tartalomhoz

Megkezdődött a nyári szünet (videóval)

Mezőkövesd hírei

Hivatalosan is véget ért a 2012-2013-as tanév a Mezőkövesdi Általános Iskolában. A központi évzáró ünnepséget a Városi Sportcsarnokban rendezték meg június 19-én.

A tanévzáró ünnepség keretében elsőként Vámos Zoltán alpolgármester mondott beszédet, aki egyebek között az ősztől bevezetésre kerülő Klebelsberg közoktatási rendszerről osztotta meg gondolatait. Az új rendszer egyik fontos részeként a köznevelési intézmények állami fenntartásba kerülnek. Vámos Zoltán köszönetet mondott a pedagógusoknak, akiknek a segítségével a diákok nagyon sok új ismeretre tettek szert, továbbá kiemelte a szülői munkaközösség példás hozzáállását és segítségét. Városunk alpolgármestere gratulált a diákok eredményes munkájához, akiknek Bill Gates egyik humoros, de tanulságos idézetével kívánt kellemes vakációt.

Gál János, az iskola igazgatója beszédét statisztikai adatokkal kezdte. Az oktatási intézmény vezetője elmondta, hogy a hátrahagyott tanév utolsó hónapjának adatai szerint 46 osztályban összesen 926 tanuló járt az iskolába. A tanulók közül 125 volt az első osztályosok száma, míg összesen 113 diák ballagott el az intézményből. A kitűnő tanulók száma 137, ugyanakkor 64 diáknak javítóvizsgára kell majd készülnie. Az oktatási intézmény tanulmányi átlaga 3, 7 volt a 2012/2013-as tanévben. Gál János véleménye szerint ez az eredmény jónak tekinthető.

Az igazgató beszédét követően a hagyományoknak megfelelően könyvjutalmat, illetve oklevelet vehettek át a kitűnő tanulók, valamint a tanulmányi és sportversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő diákok. Az általános iskola vezetője röviden értékelte a hátrahagyott tanévet és felhívta a figyelmet arra, hogy ősztől meg fog változni a közoktatási rendszer. Gál János végezetül köszönetet mondott a város vezetőinek a támogatásáért, a pedagógusoknak az áldozatos munkájukért, továbbá a diákok szorgalmáért. Az iskola igazgatója a beszéd végén hivatalosan is lezárta a tanévet és mindenkinek kellemes, és szép élményekben gazdag vakációt kívánt.
Az évzáró ünnepséget Panyi Zoltán vezetésével a Zeneiskola Rézfúvós Kamaraegyüttesének színvonalas műsora zárta.

Kapcsolódó hírek