Ugrás a tartalomhoz

Új pályán „lövöldözhetnek” (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

„A magyarok nyilaitól ments meg…” – hangzik az ismert idézet. Remélhetőleg, egy idő után a Matyóföldi Íjász Egyesület tagjainak nyilaitól is hasonlóképp tartanak majd a sportág versenyzői. Az idei év elején alakult íjászokat egybefogó szervezet már egy új pályán készülhet a különböző versenyekre.

Ez év elején alakult meg a Matyóföldi íjász Egyesület, amelynek jelenleg 12 tagja van. A sportszervezet legfiatalabb tagja egy négy éves kislány, a legidősebb tag pedig 55 év körüli.
A csapat korábban az egri Unikornis Egyesületbe járt íjászkodni, azonban idő hiányában nem tudtak gyakran eljárni az edzésekre. Innen jött egy kövesdi íjászpálya kialakításának az ötlete. A 12 fős társaság az Önkormányzat segítségét kérve kapta meg használatra a régi lőtér, az Egri út végén található hipermarket mögötti területét.
„Sajátossága ennek a pályának, hogy körbe van véve dombokkal, így biztonságossá teszi az íjászatot, hiszen a nyilak nem tudnak továbbrepülni a célon, a területen kívülre. Mivel sík és dombos terep is van a pályán, így változatos gyakorlási lehetőségeink vannak. Az íjászpálya különlegessége még, hogy különböző helyeken, távolságokban általunk készített, 3D-s állatok képmásait helyeztük el, és azokra lövünk. Ez jó lehetőség arra, hogy a 3D-s íjászatot gyakorolhassuk, hiszen a közeljövőben is számos ilyen témájú versenyen veszünk majd részt, legközelebb Kistokajban, Egerben, Felsőtárkányon.” – emelte ki Ladányi Róbert az Egyesület elnöke.
Ezeken a versenyeken az állatok élethű nagyságú, gumiból készült változatát kell kilőniük a versenyzőknek 15-30 méter távolságból. A találatokért különböző mértékű pontokat kapnak az íjászok attól függően, hogy a lövés az állat mely testrészét érte, a találati pont mennyire esik távol az állat szívétől.
Az íjászat 60-70%-ban mentális, 10-20%-ban erőnléti sport, a fennmaradó 10%-ot pedig az eszköz milyensége alkotja. Ezek a képességek folyamatosan fejleszthetők, ezért már kisgyermek korban is el lehet sajátítani e sportág alapjait.
Az edzéseket Nahóczki Péter, ötszörös Európa bajnok íjász vezet. A hét során több alkalommal is edzenek, amelyeken főként a soron következő versenyekre készülnek fel. Az Egyesület heti egyszer, pénteken 17-18 óra között tart nyílt edzéseket, amelyre kortól és nemtől függetlenül minden érdeklődőt, jövőbeni csapattagot várnak.
A Matyóföldi Íjász Egyesület tevékenységét, életét a www.facebook.com oldalon is nyomon követhetik.

Kapcsolódó hírek