Ugrás a tartalomhoz

Dr. Bakos Erikát tüntették ki (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Dr. Bakos Erika kapta a Dr. Szűcs Géza díjat ebben az esztendőben. A házi gyermekorvos a Semmelweis-napi ünnepség keretében vehette át az elismerést július 4-én.

 Mezőkövesd Város Önkormányzatának képviselő-testülete idén is megszervezte a Semmelweis-napi városi ünnepséget, mellyel az orvosok, a védőnők, az ápolók és a mentősök mellett az egészségügy valamennyi dolgozóját köszöntötték a Városi Galériában.


Az ünnepségen elsőként dr. Fekete Zoltán, városunk polgármestere köszöntötte az egészségügyi dolgozókat. A városvezető kiemelte, hogy minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek az egészségügyben dolgozók, akik lelkiismeretes munkával napi 24 órában őrzik az emberek legnagyobb kincsét, az egészséget. A felelősségük óriási, mert egy-egy döntés emberi életeket befolyásolhat, éppen ezért nem követhetnek el hibákat. A városvezető elmondta, hogy néhány héten belül hivatalosan gyógyhellyé nyilvánítják a Zsóry fürdőt, amely az országos elismerés mellett óriási felelősséget is jelent majd a jövőben. Dr. Fekete Zoltán a beszéd végén minden egészségügyi dolgozónak megköszönte lelkiismeretes és áldozatos munkáját.

Sokat segít az önkormányzat
Ezt követően dr. Sipos Béla, a Markhot Ferenc Kórház Mezőkövesdi Belgyógyászati Osztályának vezető főorvosa mondott ünnepi beszédet, melynek központi témájaként Semmelweis Ignác születésének 195. évfordulója alkalmából az anyák megmentőjeként ismert orvos életéről és munkásságának főbb állomásairól osztotta meg gondolatait. Dr. Sipos Béla kiemelte, hogy köszönet illeti a szakterületen dolgozó munkatársakat, akik lelkiismeretes hozzáállással és nagyfokú hivatástudattal végzik a munkájukat és ennek köszönhetően biztosítani tudják a folyamatos ellátást a betegeknek. A főorvos hozzátette, hogy a technikai fejlődés miatt folyamatosan tanulniuk kell, amely lényeges ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani az egészségügy fejlődésével. Dr. Sipos Béla megköszönte dr. Fekete Zoltán, illetve az önkormányzat támogatását, ugyanis a város vezetése a lehetőségekhez mérten minden működéshez szükséges feltételt megteremt számukra az eredményes gyógyításhoz és a műszerek beszerzéséhez is komoly támogatást nyújt az intézménynek. 

Gyermekorvos kapta az elismerést idén
Városunk Önkormányzata minden évben elismerésben részesít egy olyan személyt, aki kimagasló munkát végez az egészségügyben. Az önkormányzat határozatának értelmében ebben az évben dr. Bakos Erika házi gyermekorvos vehette át a „Dr. Szűcs Géza” kitüntető díjat dr. Fekete Zoltán polgármestertől. Dr. Bakos Erika 1943. január 16-án született Budapesten. A szakember 31 évvel ezelőtt költözött Mezőkövesdre, azóta praktizál házi gyermekorvosként. Munkáját mindig nagy odafigyeléssel és lelkiismeretesen végzi. Dr. Bakos Erika kitartó, önzetlen munkája, valamint kitartó szorgalma és segítőkészsége mindenki számára példaértékű lehet.

Kulturális műsor
Az ünnepség hangulatát Tóth Viktor verses és Balogh Katalin énekes előadása mellett Takácsné Mozer Boglárkának, illetve Farkas Annamáriának, a Mezőkövesdi Hang Stúdió énekeseinek, valamint a MASZK Egyesület tagjainak, Guba Viktóriának és Tóth Lászlónak a humoros előadása színesítette.
 

Kapcsolódó hírek