Ugrás a tartalomhoz

A Gólvágók „vágták” a gólokat (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Gólvágók csapata nyerte meg a III. Nyári Focitornát a Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben.

Harmadik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgó megméretést, melyen ezúttal 11 csapat vett részt augusztus 10-én. Az „A” csoportban hat csapat, míg a „B” csoportban öt együttes harcolt a továbbjutást érő első két helyért. A „hatosfogat” tagjai óriási küzdelmet vívtak az elődöntős pozíciókért, amit jól mutat, hogy a csoport tagjait mindössze 3 pont választotta el egymástól a záró mérkőzés után. Az utolsó pillanatig izgalmas és gól gazdag összecsapások végén az FC LSL első csapata ünnepelhette a csoportgyőzelmet, miután 8 ponttal az élen végzett, a szintén 8 egységet szerző Boka Juniors előtt. A Másnaposok 7 pontot fociztak „össze”, akiket az egyaránt 6 ponttal záró FC LSL II. és Aston Villa, valamint az 5 pontos Rajok követett.
A B csoportban valamelyest egyszerűbb volt a helyzet, ugyanis a Goldenboys és a Gólvágók gyakorlatilag fej-fej mellett masíroztak be az elődöntőbe. A két 10 pontos csapatot a címvédő Sose Halunk Meg követte 6 egységgel, míg az Esélyünk SE 3 egységet szerzett, a LoveHunter FC pedig pont nélkül fejezte be szereplését a tornán.

Az első elődöntőben az FC LSL I. csapata és a Gólvágók nem bírtak egymással, így a gól nélküli rendes játékidőt követően büntetők döntöttek a fináléba jutásról. Az idegek harcát a Gólvágók bírták jobban, akik 3-2-re győztek és ennek köszönhetően az aranyéremért játszhattak. A Goldenboys - Boka Juniors összecsapás az „Aranyfiúk” 2-0-ás sikerével zárult, így ők is a döntőbe jutottak.


Három gólos helyosztók

A 3. helyért megrendezett összecsapáson az FC LSL kelt fel gyorsabban a vereség okozta sokkból, így a Boka Juniors ellen aratott 2-1-es sikerük bronzérmet ért a számukra.
A döntőben szintén három gól született. A végig kiváló formában futballozó Gólvágók a fináléban is kitűnő teljesítményt nyújtottak és miután itt sem találtak legyőzőre, 2-1-es sikerükkel elhódították az aranyérmet. A torna gólkirálya Gallik Gábor lett, aki összesen 7 találatot jegyzett a kispályás megméretésen.


A III. Nyári Focitorna eredményei:

FC LSL I. - FC LSL II. 3-1
Másnaposok - Aston Villa 0-0
Rajok - Boka Juniors 1-1
FC LSL I. - Aston Villa 1-1
Másnaposok - Boka Juniors 1-2
FC LSL II. - Rajok 2-1
FC LSL I. - Boka Juniors 1-1
Másnaposok - Rajok 1-3
FC LSL II. - Aston Villa 1-2
FC LSL I. - Rajok 2-0
FC LSL II. - Másnaposok 2-4
Aston Villa - Boka Juniors 0-3
Másnaposok - FC LSL I. 2-1
Aston Villa - Rajok 2-2
FC LSL II. - Boka Juniors 2-0
Esélyünk SE - Sose Halunk Meg 0-3
Goldenboys - Gólvágók 1-1
Esélyünk SE - LoveHunter FC 2-0
Sose Halunk Meg - Goldenboys 0-1
Gólvágók - LoveHunter FC 2-0
Esélyünk SE - Goldenboys 0-3
Sose Halunk Meg - Gólvágók 0-1
Goldenboys - LoveHunter FC 2-0
Esélyünk SE - Gólvágók 0-3
Sose Halunk Meg - LoveHunter FC 4-1

A-csoport végeredménye
FC LSL I. 8 pont
Boka Juniors 8 pont
Másnaposok 7 pont
FC LSL II. 6 pont
Aston Villa 6 pont
Rajok 5 pont

B-csoport végeredménye:
Goldenboys 10 pont
Gólvágók 10 pont
Sose Halunk Meg 6 pont
Esélyünk SE 3 pont
LoveHunter FC 0 pont


Elődöntők:

FC LSL I. - Gólvágók 0-0 büntetőkkel 2-3
Goldenboys - Boka Juniors 2-0

3. helyért:
FC LSL I. - Boka Juniors 2-1

Döntő:
Gólvágók - Goldenboys 2-1

Gólkirály: Gallik Gábor 7 gól

Kapcsolódó hírek