hu en de pl
ma 2019. december 9. (hétfő) 21:33 Natália névnapja van





Magabiztos MKC siker

Mezőkövesdi KC – PLER Budapest 35-30 (16-12)

Végig vezetve, teljesen megérdemelt győzelmet aratott városunk felnőtt csapata az élvonalban szereplő fővárosi gárda ellen. Együttesünk a sikerrel visszavágott az egy héttel ezelőtt elszenvedett fővárosi vereségért.


A két csapat augusztus 9-én már találkozott egymással a felkészülés jegyében. A pestszenlőrinci együttes egy héttel ezelőtt 17-11-es félidőt követően 35-27-re diadalmaskodott Feketéék ellen. A mérkőzés ezúttal teljesen más forgatókönyv szerint zajlott, mivel kézilabdázóink villámrajtot vettek az augusztus 15-én megrendezett találkozó elején. Csapatunk állva hagyta ellenfelét, ugyanis Kurbely találata után az 5. percben már 4-0 állt az eredményjelzőn. Az MKC lendülete a továbbiakban sem tört meg. Avar György tanítványai hátul fegyelmezetten és határozottan védekeztek, miközben elől gyorsan és pontosan fejezték be a támadásokat. A hatékony játéknak köszönhetően Fekete gólja után már 8-3-ra vezettek kézilabdázóink a 11. percben. Zsiga Gyula időkéréssel próbálta meg rendezni a vendégek sorait, azonban a játék képe a folytatásban sem változott. Csapatunk nagy kedvvel, ötletesen és bátran játszott, így Molnárék hét perccel az első játékrész vége előtt 14-7-re vezettek. A félidő hajrája, csak úgy mint Budapesten ezúttal is a fővárosi gárdának sikerült jobban, de az egy héttel ezelőtt tetemes előnyt kiharcoló PLER, most csak a különbség csökkentését tudta elérni.
Fordulás után két gyors vendéggóllal folytatódott a mérkőzés, de a 35. percben már 19-15-ös eredményt mutatott a digitális tábla. Az MKC ezt követően kisebb hullámvölgybe került, melynek következtében csaptunk teljesítménye valamelyest visszaesett. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy sokkal több pontatlanság jellemezte a játékot. A fővárosi gárda feljebb zárkózott ebben a periódusban és 12 minutummal a mérkőzés vége előtt 26-24-nél a különbség minimalizálásért támadhattak a Zsiga fiúk. Kézilabdázóink azonban átvészelték a nehéz periódust és a záró szakaszban elsősorban Grünfelder és az egy félidő alatt 9 találatig jutó Szepesi vezérletével ismét növekedni kezdett a két csapat közötti távolság. Csapatunk a hajrában 30-27 után zsinórban három gólt szerzett, így az utolsó négy percnek 33-27-es állásnál vágtak neki a felek. A különbség a végjátékban sem változott jelentősen, így együttesünk magabiztos győzelmet aratott a fővárosi gárda ellen és visszavágott a múlt heti vereségért.


Csarnokavató Balmazújvárosban

Kézilabdázóink a hétvégén részt vesznek a Balmazújvárosi Rendezvénycsarnok avató tornáján. A megméretésen a házigazda Kőnig-Trade Balmazújváros és az MKC mellett, a román első osztályú Torda és az NB I-es B.Braun Gyöngyös vesz részt. Csapatunk augusztus 16-án 19 órától a Balmazújvárossal találkozik, míg egy nappal később 10 órától, vagy 12.30-tól játszhat helyosztó mérkőzést a Gyöngyös – Torda összecsapás győztesével, vagy vesztesével.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - PLER-Budapest 35-30 (16-12)
Mezőkövesd, 200 néző, vezette: Baranyi, Szloska
MKC: Kovács J., Kiss O., Sipos (kapusok), Fekete 4, Trivkovics, Molnár 7 (6), Dobó, Grünfelder 7, Szepesi 9 (1), Kurbely 3, Bán, Kovács P. 1, nyitrai, Benis 1, Gyuris 3, Répási. Edző: Avar György
PLER: Szabó T., Kránitz (kapusok), Vancsics 10 (2), Bakos 2, Zsiga D., Németh 1, Szűcs, Varga, Rév 2, Kuzman, Kaló, Auth 6 (1), Mikita J., 6, Mikita M. 1, Marczinkó 2. Vezetőedző: Zsiga Gyula
Hetesek: 8/7 ill. 4/3
Kiállítás: 4 ill. 6 perc



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés