Ugrás a tartalomhoz

A Pápa elrontotta az ünnepet

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry – Lombard Pápa Termál FC 0-2 (0-2)

Vereséget szenvedett első hazai élvonalbeli találkozóján városunk felnőtt együttese. Labdarúgóink az eddig szárnyaló Pápa ellen maradtak pont nélkül az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

Először lépett pályára hazai környezetben csapatunk az első osztályú pontvadászatban. Együttesünk villanyfényes mérkőzésen fogadta a dunántúli gárdát a megújult és megszépült Városi Sportpályán augusztus 17-én. A Lombard Pápa kiválóan kezdte a bajnokságot. A dunántúli csapat tavaly csak a záró fordulóban tudta meghosszabbítani az élvonalbeli tagságát. Ezzel szemben idén alaposan bekezdtek Tóth Bálint tanítványai, akik három találkozón hét pontot szereztek. A vendégek elsősorban kiváló védekezésüknek köszönhetik a szép ponttermést, ugyanis három rúgott gól mellett mindössze egyetlen találatot kaptak 270 perc alatt. Önbizalomhiányban labdarúgóink sem szenvedtek, hiszen, Szalaiék Kecskeméten teljesen megérdemelt sporttörténelmi győzelmet arattak augusztus 10-én. Együttesünk parádés játékkal 6-2-es vereséget mért a Bács-Kiskun megyei gárdára és megszerezte első pontjait az élvonalban.


Négyezren a lelátón

 A mérkőzés iránt óriási volt az érdeklődés a szurkolók részéről, a találkozó kezdetére mintegy 4000 szurkoló gyűlt össze a mezőkövesdi arénában. A találkozót a helyszínen
tekintette meg többek között Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.


Két gól félóra alatt

Az összecsapás nagyon rosszul kezdődött csapatunk számára, miután az első említésre méltó eseményt pápai gólöröm zárta. Egy gyors vendégakció végén Kenesei baloldali beadására Griffiths érkezett jó ütemben és a támadó hat méterről a hálóba fejelt. A gól érezhetően megfogta Bognárékat, akik visszafogottan futballoztak. Ennek ellenére az első negyedóra végén egyenlíthettek volna labdarúgóink. Farkas Balázs kapott jó indítást majd mintegy 25 méterről kapura lőtte a labdát. A kellemetlen lapos lövést Szűcs nagy bravúrral hárította, aki Balajti közeli duplázását is kiütötte a gólvonal elől. Ezt követően jobbára a két 16-os között zajlott a játék egészen az első félóra végéig. Ekkor ismét a vendégek ünnepelhettek. Kenesei vezette lendületből Gévayra a labdát, majd megcélozta a kaput. A támadó lövését Szántai bravúros vetődéssel kiütötte, de a labda éppen Griffiths elé pattant, aki egy jó csel után ballal nagy erővel a kapuba lőtt, így megduplázta a pápai előnyt.


Fölény gól nélkül

A szünetben kettős cserét hajtott végre Véber György, aki korábban a Pápa vezetőedzőjeként az élvonalba juttatta a dunántúli együttest. Bognár és Lakatos helyére Petneházi, valamint Olasz érkezett. A szakember a cserékkel egyértelműsítette, hogy egy pillanatig sem mondott le a pontszerzésről. A csapat átszervezésével lendületesebb lett együttesünk játéka a folytatásban. Ezzel együtt Quintero végleg eldönthette volna a mérkőzést a 47. percben, azonban a kapuból remek ütemben kilépő Szántai tisztázni tudott a pápai játékos elől. Labdarúgóink ezután mezőnyfölényben játszottak és több szögletet, valamint szabadrúgást is kiharcoltak a pápai 16-os előterében. Együttesünk a rögzített helyzetek után csak ritkán tudott veszélyes szituációkat kialakítani, ugyanis a vendégek védelme magabiztosan hárította  a kövesdi próbálkozásokat. A 75. percben Irhás lövése kerülte el a kaput, majd a hajrában Olasz járt legközelebb a gólszerzéshez. A csatár kétszer is megcélozta Szűcs ketrecét, de a fejesei néhány centiméterrel elkerülték a pápai kaput. Csapatunk hazai debütálása nem sikerült jól, de néhány nap múlva megnyílik a lehetőség a javításra, hiszen a bajnokság a hétvégén folytatódik. Petneháziék 4 forduló után a 11. helyen állnak a tabellán 3 ponttal.


Újpesten folytatják

Labdarúgóink legközelebb a 7. helyen álló Újpest FC otthonában vendégeskednek. Az összecsapás augusztus 24-én, szombaton 21 órakor kezdődik Budapesten. A találkozót a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban rendezik meg.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry-Lombard Pápa Termál FC 0-2 (0-2)
Mezőkövesd, 4000 néző, v.: Kassai (Tóth II., Bozó)
MSE: Szántai - Lakatos (Olasz, a szünetben), Szalai, Hegedűs D., Gévay - Menougong, Dobos, Bognár I. (Petneházi, a szünetben), Farkas B., Melczer V. (Irhás, 69.) - Balajti. Vezetőedző: Véber György
Pápa: Szűcs L. - Tóth G., Supic, Rodenbücher, Struhar - Quintero (Tóth B., 70.), Szabó O., Orosz M. (Eszlátyi , 76.), Maksimovic, Griffiths - Kenesei (Tajthy, 56.). Vezetőedző: Tóth Bálint
Gólok: Griffiths (4., 31.)


A bajnokság állása

Kapcsolódó hírek