Ugrás a tartalomhoz

Államalapítónkat ünnepeltük (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Dr. Kápolnai Iván lett idén Mezőkövesd Díszpolgára. Hagyacki József és a  Matyó Népművészeti Egyesület pedig Pro Urbe-díjjal ismerte el az Önkormányzat. A kitüntetéseket Államalapító Szent István királyunk ünnepén adták át.

Az augusztus 20-ai városi ünnepség a Pro Urbe-díjas Mezőkövesdi Fúvószenekar zenés ébresztőjével kezdődött, majd Mezőkövesd Város Önkormányzata, a politikai pártok, oktatási, egészségügyi, szociális intézmények, valamint a civil szervezetek képviselői koszorúzták meg Szent István szobrát.
A program szentmisével folytatódott a Jézus Szíve templomban, majd 11 órától ünnepi műsoron vehettek részt a mezőkövesdiek.
Az ünnepi szónok Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, országgyűlési képviselő, Mezőkövesd díszpolgára volt , aki beszédében Szent István király intelmeire hívta fel az ünneplő közönség figyelmét. Hangsúlyozta, hogy a mai nemzedéknek mindent meg kell tenni, hogy hazánk a jövőben is tovább tudjon haladni a „Szent István”-i úton megtartva hagyományait, mély vallásosságát, dolgozva a jelenben hazánk gyarapodásáért.


Pro Urbe-díjasok

Az államtitkár elgondolkodtató szavai után dr. Fekete Zoltán polgármester adta át a városi elismeréseket.
Mezőkövesd Város Önkormányzata 2013-ban „Mezőkövesd Városért” kitüntető címet adományozott Hagyaczki Józsefnek, a Mezőkövesd Zsóry SE ügyvezető elnökének. Hagyacki József 1949-ben született Mezőnagymihályon. Mezőkövesden a Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Kaposvári Agrár Főiskolán diplomázott 1971-ben. Tanulmányai befejezése után a Dél-borsodi Állami Gazdaságban dolgozott ágazatvezetőként, majd pedig kerületi igazgatóhelyettesi feladatokkal bízták meg. 1993-tól egyéni vállalkozóként tevékenykedik. A Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület tevékenységébe vezetőként 10 éve kapcsolódott be. Előtte aktív labdarúgó volt, többek között a Mezőkövesdi Trencsényi Sportegyesületben is futballozott. Vezetői szerepvállalása alatt Mezőkövesd sportélete nagymértékű fejlődésen ment át. A labdarúgócsapat végigküzdötte magát a Nemzeti Bajnokság minden lépcsőfokán a Nemzeti I. osztályban történő szereplésig. Tevékenységével és a labdarúgócsapat NBI-be történő felkerülésének önzetlen segítésével öregbítette városunk hírnevét.

Szintén „Mezőkövesd Városért” díjban részesült a Matyó Népművészeti Egyesület, amely 1991. óta vállalja azt a nemes feladatot, amely Matyóföld csodálatos népművészeti értékeinek továbbörökítését és fejlesztését jelenti.
Az Egyesület működteti a Matyó Néptáncegyüttest és a Borsóka Hímzőkört, megvalósítja egyebek mellett a Matyóföldi Folklórfesztivált, különböző képzéseket, tanfolyamokat indít, táborokat, rendezvényeket szervez. Az egyesületnek jelenleg több mint 100 tagja van. Megalakulásuk óta munkájuk során már eddig is több száz fiatal és felnőtt került közel Matyóföld és más magyar tájegységek zenei és táncos hagyományaihoz. Csoportjaik rendszeresen fellépnek városi ünnepségeken, helyi és nemzetközi jelentőségű rendezvényeken, mezőkövesdi és más hazai néptáncfesztiválokon. A Matyó Néptáncegyüttes a külföldi szerepléseiken városunk és hazánk kulturális értékeit képviseli, mutatja be. A Matyó Népművészeti Egyesület Kézműves köre 1999-ben alakult meg, amelynek életre hívását helyi népi iparművészek kezdeményezték. Közös hazai és nemzetközi kiállítások, mesterség-bemutatók, népi iparművészeti pályázatokon való együttes szereplés fémjelzi sikeres tevékenységüket.
Az Egyesület különböző kulturális, népművészeti témájú rendezvény szervezője is. Ilyen például a Matyó lakodalmas, a Matyóföldi Folklórfesztivál, a mezőkövesdi népi iparművészek tárlata. Az ő szervezésükben valósul meg háromévente a Százrózsás Hímzőkiállítás, valamint aktív közreműködői a Kisjankó Bori Országos Hímzőkiállításnak.
A matyó népművészet 2010. szeptember 17-én felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, majd 2012. december 5-én Párizsban felvették az UNESCO reprezentatív listájára „A matyó népművészet – egy hagyományos közösség hímzéskultúrája” című örökség-elemként. E díjazással mond köszönetet Mezőkövesd Város Önkormányzata a Matyó Népművészeti Egyesület tagjainak a kultúra fenntartása és fejlesztése érdekében végzett munkájukért.


Kápolnai Iván a Város Díszpolgára

2013-ban a képviselő-testület döntése alapján Mezőkövesd Város Díszpolgára Címet adományozott dr. Kápolnai Ivánnak. Az elismerést lánya, Fövényesiné Kápolnai Krisztina vette át. Kápolnai Iván Mezőkövesden a Gimnáziumban érettségizett, majd 1947-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán jogi abszolutóriumot szerzett, majd 1948-ban summa cum laude minősítésű állam- és jogtudományi doktori oklevelét szerezte meg. 1948-tól a Központi Statisztikai Hivatalban helyezkedett el. 1950-ben a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár statisztikusa lett. 1963-64-ben a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat ügyintézője volt. 1964-től az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben dolgozott. 1972-ben gazdasági tanácsadóként visszakerült a Központi Statisztikai Hivatalba, ahol később a hivatal könyvtárának tudományos főmunkatársa, majd olvasószolgálati osztályvezetője lett. Innen vonult nyugdíjba 1983-ban. 1992-ben Pro Urbe elismeréssel tüntették ki, 1997-ben pedig Fényes Elek emlékérmet kapott. Mint könyvtárkutató, munkásságának jelentős része Mezőkövesddel kapcsolatos. Több mint 100 – zömmel történeti statisztikai, népesség-, gazdaság- és helytörténeti – publikáció szerzője. 1958-ban látott napvilágot első Mezőkövesddel kapcsolatos tanulmánya. Évtizedeken át folytatott helytörténeti kutatásait Mezőkövesd és környéke című kétkötetes művében összegezte. A kezdetektől aktívan részt vállalt a Matyóföld periodika szerkesztésében. E rangos elismeréssel köszöni meg neki a város, a több mint fél évszázados, Mezőkövesd helytörténeti kutatásában és publikálásában végzett áldozatos munkáját.

A díjak átadását követően Gordos Attila református lelkész és Berkes László pápai prelátus áldotta meg az új kenyeret, amelyet dr. Fekete Zoltán polgármester szegett meg.

Az ünnepségen a Pro Urbe-díjas Szent László Kamarakórus előadásában hallgathatta meg a közönség a Honfoglalás című film betétdalát, a Kormorán együttes Világok világa, Magyarország című számát és a Sacra Corona című egyháztörténelmi film Ki szívét osztja szét című dalát.

Az augusztus 20-ai program késő délután a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban folytatódott, ahol a Csomópont tehetségkutató program növendékei mutatkoztak be, majd pedig Vincze Lilla szórakoztatta a közönséget. Az estét a Karthago együttes nagy sikerű koncertje és a tűzijáték zárta.

Kapcsolódó hírek