Ugrás a tartalomhoz

Utolsó lett az MKC

Mezőkövesd hírei

Az utolsó helyen végzett a Mezőkövesdi KC a II. Gyopárosfürdő-kupán. Kézilabdázóink pont nélkül zártak az Orosházán megrendezett kétnapos megméretésen.

Mind a négy mérkőzését elveszítette városunk felnőtt csapata a felkészülési tornán augusztus 24-én és 25-én. Csapatunk az első nap két első osztályú gárdával találkozott. Kleisék egyik mérkőzésen sem tudtak maradandót alkotni, miután mindkét összecsapás eldőlt az első játékrészben. A Gyöngyös és a Balatonfüred együttese egyaránt 9-9 gólos előnyt szerzett egy félidő alatt. Kézilabdázóink egyik összecsapáson sem találták a játék ritmusát, így a mátraaljai gárda 20-11-re, míg a balatonpartiak 19-10-re vezettek a szünetben. Csapatunk erejéből a második játékrészben mindössze az eredmény tartására futotta. Kézilabdázóink mérsékelt teljesítményt nyújtottak és alulmaradtak a riválisokkal szemben. A Heves megyei gárda 37-28-ra diadalmaskodott csapatunk felett. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 8 gólig jutó Fekete László lett. A Balatonfüred együttese 36-24-re múlta felül Avar György gárdáját.


Nagyarányú vereségek

Kézilabdázóink vasárnap is nagy vereségekbe szaladtak bele, így Szepesiék a második napon sem tudtak javítani a mérlegen. Csapatunk a házigazda Orosháza ellen 15-10-es félidőt követően 27-18 arányban maradt alul. A torna utolsó összecsapásán az MKC-hoz hasonlóan pont nélkül álló román I. osztályú Torda ellen léptek parkettre Gyurisék. Együttesünk ezen az összecsapáson sem játszott jól. Dobóék ellenfele tetszés szerint lőtte a gólokat a mérkőzésen és fölényes győzelmet aratott. A találkozót végül 47-33-ra nyerték meg a tordaiak, így az MKC pont nélkül az 5. helyen végzett. Avar György csapatában próbajátékon szerepelt a szlovén Luka Denic, aki azonban a torna befejezése után hazautazott. A II. Gyopárosfürdő-kupa első három helyén holtverseny alakult ki a pontszámok tekintetében. A felkészülési tornán első helyet megszerző Balatonfüred, az ezüstérmes B.Braun Gyöngyös és a 3. helyen végző Orosháza egyaránt 6-6 pontot szerzett. A Torda 2 ponttal szerezte meg a 4. helyet az MKC előtt.
A torna legjobb kapusa a balatonfüredi Székely Márton lett, míg a legjobb játékosnak az orosházi Buday Dánielt választották meg. A gólkirály a Tordát erősítő Dediu Claudiu lett 40 találattal.


A torna végeredménye:

1. Balatonfüredi KSE 6 pont
2. Orosházi FKSE-Linamar 6 pont
3. Gyöngyösi KK 6 pont
4. Torda 2 pont
5. Mezőkövesd 0 pont
Különdíjak:
Legjobb kapus: Székely Márton (Balatonfüred)
Gólkirály: Dediu Claudiu (Torda) 40 gól
A torna legjobb játékosa: Buday Dániel (Orosháza)


A mérkőzések jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - B. Braun Gyöngyös 28-37 (11-20)
MKC: Kovács J., Kiss O., Sipos (kapusok), Dobó, Grünfelder 3, Szepesi 3, Gyuris 1, Kovács P. 1, Nyitrai, Bán, Molnár 3, Trivkovics 2, Fekete 8, Benis 2, Kurbely, Kleis, Denic. edző: Avar György
A Gyöngyös legjobb dobói: Varsandán, Szalafai 5-5, Frey, Hajdu, Debreczeni 4-4
Hetesek: 2/2 ill. 1/1
Kiállítás: 4 ill. 6 perc

Mezőkövesdi KC - Balatonfüredi KSE 24-36 (10-19)
MKC: Kovács J., Kiss O., Sipos (kapusok), Dobó 4, Grünfelder 4, Szepesi 1, Gyuris 3, Kovács P. 2, Nyitrai, Bán, Molnár 2, Trivkovics 1, Fekete, Benis 2, Kurbely 3, Kleis 2, Denic. edző: Avar György
A Balatonfüred legjobb dobói: Zdolik, Pásztor 6-6, Nagy 5, Szöllősi-Tombor 4-4
Hetesek: 4/2 ill. 4/4
Kiállítás: 16 ill. 6 perc

Orosházi FKSE-Linamar - Mezőkövesdi KC 27-18 (15-10)
Az Orosháza legjobb dobói: Balda, Knezevics, Németh L. 5-5
MKC: Kovács J., Kiss, Sipos (kapusok), Dobó 1, Grünfelder 2, Szepesi 2, Gyuris 1, Kovács P. 1, Nyitrai, Bán, Molnár 1, Trivkovics, Benis 2, Kurbely 2, Kleis 6, Denic. Edző: Avar György
Kiállítás: 8 ill. 16 perc
Hetesek: 4/3 ill. 3/0
Torda - Mezőkövesdi KC 47-33
A Torda legjobb dobói: Claudiu 11, Ionut 10, Munea 8
MKC: Kovács J., Kiss, Sipos (kapusok), Dobó, Gyuris 3, Szepesi 3, Grünfelder 6, Kurbely 1, Trivkovics, Kleis 2, Nyitrai, Bán 4, Molnár 4, Denic 2, Benis 8. Edző: Avar György
Kiállítás: 8 ill. 4 perc
Hetesek: 3/2 ill. 4/3

Kapcsolódó hírek