Ugrás a tartalomhoz

Figyelő szemek Szomolyán – A körzeti megbízott azonnal intézkedett

Mezőkövesd hírei

A szomolyai körzeti megbízottat augusztus 26-án délelőtt, szolgálat teljesítése során azzal keresték meg a helyi lakosok, hogy a faluban idegen árusok tehergépkocsiról kínálnak zöldséget-gyümölcsöt megvételre, s közben megkárosítják a vevőket.

A körzeti megbízott az adatgyűjtés során megállapította, hogy az árusok több helyi lakost is becsaptak már a nap folyamán, mivel nem hitelesített mérleget használtak az eladáshoz.
A rendőri intézkedés alá vont árusokat a Bogácsi Rendőrőrs járőrei előállították a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A sértettektől lefoglalt burgonyát, mint kiderült a 41 éves L. Gusztáv és Sz. László 33 éves sajóbábonyi lakosok úgy értékesítették, hogy a 39 kg-ként eladott áru súlya valójában csak 27 kg volt, illetve a 90 kg-ként értékesített burgonya a hitelesített mérlegen csupán 55 kg-ot nyomott. A zöldségfélékért 100 forintot számoltak kilogrammonként, így jelentősen megkárosították a vevőket.
 
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két sajóbábonyi zöldségárussal szemben. 

Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (J)

Kapcsolódó hírek