Ugrás a tartalomhoz

Zajlik a gimnázium és a kollégium energetikai beruházása

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Város Önkormányzata még az elmúlt évben pályázott a Bayer Róbert Kollégium és a Szent László Gimnázium energetikai fejlesztésére, amely keretében az épületek hőszigetelésére, nyílászárók cseréje, a fűtésrendszer korszerűsítése, valamint napkollektorok felszerelése valósult meg.

 A beruházásra európai uniós forrásból nyert támogatást a város. A kivitelező, a Szilvási Építő Kft. körülbelül egy hónappal ezelőtt vette át az építési területet, és párhuzamosan kezdett el dolgozni a kollégium, illetve a gimnázium épületén.
A kivitelező tájékoztatása alapján a kollégium esetében a műanyag nyílászárók beépítése megtörtént, míg a gimnázium faszerkezetű ablakainak építése még folyamatban van. A két épület szigetelését és a fűtési rendszer kiépítését párhuzamosan végzik a szakemberek.
Szilvási András, a kivitelező cég ügyvezetője elmondta, hogy a napkollektorok felhelyezésekor a gimnázium esetében nem várt statikai problémákba ütköztek, mivel az iskola palatetője nem bizonyult olyan erősnek, hogy megtartsa a kollektorokat, ezért másik helyre kell azokat felhelyezni. Ez újratervezést igényel, ezért ennek munkálatai csúsznak.
Ettől függetlenül a kivitelező a szigetelési és egyéb munkákat folyamatosan és párhuzamosan végzi a két épületben. A teljes beruházás tekintetében a kivitelező elmondása alapján a fejlesztés 40%-a már elkészült.

Kapcsolódó hírek