Ugrás a tartalomhoz

Becsengettek! (videóval)

Mezőkövesd hírei

Városunkban 2840 diák számára kezdődött meg a tanév az elmúlt héten. Szeptember 1-jével 203 elsős kisgyermek ülhetett be először az iskolapadba.

Mezőkövesd Általános Iskolájában idén 46 osztályban kezdték meg a tanévet a gyerekek, összesen 900 gyermek jár. Az 5 elindított első osztályban 136 kisdiák kezdte meg általános iskolai tanulmányait. A Szent István Katolikus Általános Iskolában 411 tanulóval indult el az idei tanév. Az egyházi fenntartású intézményben 67 elsős van, így összesen három első osztályt indítottak.
A Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolába  671 tanuló jár, közülük 152-en kezdték idén az iskolát.
A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában az idei létszám az előző évhez hasonló tendenciát mutat. Szeptembertől 840-860 fiatal koptatja az iskolapadot az intézményben, akik közül 190 a kilencedikesek száma.
Településünk minden oktatási intézményében zökkenőmentesen indult el a tanév, minden szükséges eszköz, feltétel biztosított volt.


Az új rendszerhez igazodva

A szeptember 1-jével életbe lépett új köznevelési törvény, valamint az új kerettanterv előírásainak megfelelve, a délelőtti órák után egészen 16 óráig a mezőkövesdi általános iskolákban – fenntartótól függetlenül – különböző szakkörökön, foglalkozásokon vehetnek részt a diákok.
„Mezőkövesd Általános Iskolájában a délutáni szakkörök, foglalkozások körét a gyerekek igényeihez mérten alakítjuk ki, amelyet a napokban tartandó szülői értekezleten egyeztetünk majd a szülőkkel. Széles a paletta, a gyerekek a különböző sportfoglalkozások mellett művészeti, zenei szakkörök közül választhatnak. Emellett a nem jól tanulók, illetve bukásra állók számára viszont kötelezővé tesszük a 16 óráig történő bennmaradást, nekik felzárkóztató foglalkozást, korrepetálást, egyéni fejlesztést biztosítunk.” – mondta el Gál János igazgató.
A Szent István Katolikus Általános Iskolában a gyerekek elsőként 14-15 óra között a házi feladataikat készíthetik el felügyelet mellett, azt követően pedig részt vehetnek majd az általuk választott szakkörökön. „Számos lehetőség közül választhatnak iskolánk tanulói: akrobatikus rock and roll, karate, aikido, társastánc, zeneiskolai foglalkozások, természetjáró szakkör, történelem, énekkar, rajzszakkör stb.” – sorolja a kínálatot Nyeste István igazgató.
A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola is igyekszik a diákok igényeihez igazodva kihasználni az új kerettanterv által nyújtott lehetőségeket. „Úgy alakítottuk ki a helyi tantervünket, hogy az leginkább megfeleljen az iskola elképzeléseinek, a tanulók, a szülők igényeinek. A kerettanterv által biztosított óraszám-lehetőségekkel úgy próbáltunk élni, hogy továbbra is nagy hangsúlyt kapjon a nyelvi képzés, ezért a nyelvi órák számát megnöveltük. Emellett plusz óraszámot kaptak a felvételinél, a továbbtanulásnál hangsúlyosnak számító tantárgyak is. Ettől az évtől több tantárgy, például biológia, nyelvtan, matematika esetében is éltünk a csoportbontási lehetőséggel, így kisebb csoportokban, hatékonyabban sajátíthassák el az új ismereteket a diákok.” – emelte ki Juhász Jánosné igazgató.
A Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában a délutáni szakkörök között megtalálják a fiatalok a sakkot, a labdarúgást, a kézilabdát, az internetkezelő és használó foglalkozást, valamint műszaki témájú szakkört is. Emellett 10-12 fős diákcsoportok számára ezeken felül is lehetőség van még újabb szakkörök indítására is.
„Újdonság iskolánkban még ezeken felül az is, hogy intézményünk minden tanulójának ingyenesen biztosítjuk a jogosítványhoz szükséges elméleti KRESZ-oktatást, hiszen szeptembertől intézményünkben is megszerezhető a B kategóriás jogosítvány. Az is fontos, hogy az iskolánk szorgalmasabb tanulói számára a felnőttképzéseink is elérhetőek, így délutánonként a diákok különböző kategóriájú hegesztői, targoncavezetői, rakodógép-kezelői, motorfűrész-kezelői, fakitermelői képzéseket és bizonyítványt szerezhetnek róluk.” – sorolta az idei év újításait Csirmaz István igazgató.
A gyerekek, a pedagógusok, az iskolák vezetői lelkesen, felkészülten vágtak neki az új tanévnek.

Kapcsolódó hírek