Ugrás a tartalomhoz

Esőben tekertek és sétáltak a Tour-on (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Az eső nem tántoríthatja el az embert a mozgástól. Ezt bizonyította be a hétvégi, immár kilencedik alkalommal megszervezett Tour de Mezőkövesd is. A rendezvényen a hol intenzívebb, hol csendesebb égi áldás ellenére több mint hatszázan indultak el a kerékpáros és a gyalogló körön.

A délelőtt során a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság által összeállított totót tölthettek ki a gyerekek, valamint a számukra összeállított kerékpáros akadálypályát is kipróbálhatták.

A kora délutáni zumba bemutatót követően Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg az esősre sikeredett eseményt, aki részt is vett mind a kerékpáros, mind pedig a gyalogló körön is. Csiger Lajos kiemelte a rendszeres mozgás fontosságát és méltatta a már hagyományosan, évről évre megrendezett Tourt. A megyei alelnök szavai után dr. Varga János, rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság  közlekedésrendészeti osztályvezetője hívta meg a rajtvonalnál álló kerékpárosok figyelmét a közlekedési szabályokra, a kör teljesítéséhez szükséges biztonsági előírásokra.
Ezt követően pedig több mint 400 résztvevővel elrajtolt a kilencedik Tour de Mezőkövesd kerékpáros köre. A versenyzők a Kavicsos-tó út – Mindszenty József u.– Mátyás király – Jegenyesor – Júlia – Bogácsi – Mátyás király – Széchenyi út útvonal megtétele után érkeztek vissza a kiinduló ponthoz.
A kétkerék után pedig a sétáé lett a főszerep, hiszen különböző, 2, 4, és 8 km-es távokat gyalogolhattak le a mozogni vágyók. E kategóriában több mint kétszázan tették meg a távot.
Az utolsó versenyszámként a 0-6 éves kor közötti gyerekek kerékpáros köre startolt el, ahol 30 kisgyermek teljesítette a számukra kijelölt távot.
Az est lezárása előtt a Taoista Tai Chi-val ismerkedhettek meg a résztvevők a Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság egri csoportjának jóvoltából.
A kerékpáros, a gyalogló, illetve a gyermek kör teljesítői tombolát kaptak ajándékba. A rendezvény végén értékes jutalmakat sorsoltak ki a résztvevők közül.
A fődíj idén egy 150 ezer forintos bankkártya volt, amit Kovács Istvánné vihetett haza. A másik nagy nyereménnyel, a két – férfi és női – kerékpárral pedig Nagy Viktória lett gazdagabb.
A szervezők már idén elkezdték a készülődést a 10. Tourra, hiszen a három legfiatalabb résztvevőnek átadtak egy játék 2000-rest, a három legidősebbnek pedig egy 10 000 forintot ábrázoló szelvényt, amit kettévágtak. Ha jövőre a három gyermek, illetve a három legidősebb résztvevő közösen, együtt visszahozza a fél-fél szelvényt, akkor megkapják az azon szereplő összeget

Kapcsolódó hírek