Ugrás a tartalomhoz

Megvédték a címüket (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Ismét az első helyen végzett a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csapata a Matyó Triatlonon. A második alkalommal megrendezett versenyen összesen 13 csapat vett részt.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság szervezésében lebonyolított sportnapon a megyei rendvédelmi szervezetek képviseltették magukat szeptember 20-án. A csapatoknak a tavalyi évhez hasonlóan három kategóriában kellett megcsillogtatniuk a tudásukat. A résztvevők horgászatban, konyhaművészetben és a legnépszerűbb játékban, labdarúgásban mérték össze az erejüket. A megméretésen résztvevők közül a horgászok és a főzőcsapatok a Hoór-Völgye víztározónál versengtek egymással, míg a focisták a Mezőkövesdi Sportpálya műfüves játékterein terelgették a labdát.


Fontos az együttműködés

A verseny nyitányaként a házigazdák nevében Szerencsi Árpád, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket a Hoór-Völgye Víztározónál megrendezett hivatalos nyitóünnepségen. Kiemelte, hogy a verseny célja, a játékos versenyeken és a kikapcsolódáson túl a kapitányságok közötti kapcsolattartás és szoros együttműködés elősegítése. A versenyen két mezőkövesdi csapat képviselte városunkat, hiszen a rendőrkapitányság mellett a kövesdi tűzoltók is elfogadták a meghívást a sportnapra.
A jó hangulatú, egész napos versenyen napközben tiszteletét tette Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, dr. Fekete Zoltán polgármester, továbbá ellátogatott dr. Vereckei Csaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőr-főkapitányságának a vezetője.


Két kövesdi csapat a dobogón

A végletekig kiélezett sportversenyen minden kategóriában óriási küzdelem után dőlt el a helyezések sorsa. A Matyó Triatlon főzőversenyének keretében vadételeket kellett készíteniük a két főből álló csapatoknak. A zsűri asztalára ízletesebbnél ízletesebb ételek kerültek, így a szakembereknek nem volt könnyű dolguk a helyezések elosztásakor. Az ünnepélyes eredményhirdetésen három csapat, az ózdi, a sátoraljaújhelyi, valamint az encsi rendőrök különdíjat vehettek. Az Ózdi Rendőrkapitányság részére a Millennium Étterem egy 4 személyre szóló bőségtálat ajánlott fel, míg Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere egy csemegekosárral kedveskedett a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság csapatának. Az Encsi Rendőrkapitányság csapata Koncz Istvánnak, Szentistván polgármesterének a jóvoltából egy hústermékekből álló ajándékcsomagot vehetett át.
A főzőverseny dobogójára mindkét kövesdi csapat felléphetett. A versenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg a mezőkövesdi rendőröket és tűzoltókat megelőzve.


Ezüstös kövesdiek

A horgászversenyen ugyancsak kétfős csapatok vetélkedtek egymással és a szerencsével. Természetesen ebben a kategóriában is osztottak ki különdíjakat. A verseny legnagyobb halát a Sárospataki Rendőrkapitányság csapata emelte ki a tóból, míg a legkisebb halat a Készenléti Rendőrség X. Bevetési Osztály csapatának sikerült kihorgásznia. A versenyt a sárospatakiak nyerték meg a mezőkövesdi és a sátoraljaújhelyi csapat előtt, így két versenyszám után a kövesdi rendőrök közel álltak ahhoz, hogy ismét a legeredményesebbek legyenek a nap végén.


Itthon maradt a vándorserleg

A labdarúgótornán három csoportban küzdöttek meg a csapatok a nagyon értékes dobogós helyezésekeért és a végső győzelemért. A focitorna végén Fair play kitüntetésben részesült a Sárospataki Rendőrkapitányság csapata. Különdíjat vehetett át a kövesdi rendőrök közül Tóth Péter, aki a torna gólkirálya lett, valamint Szemán Imre, aki a legjobb kapus kitüntető címet vehette át. A legjobb mezőnyjátékosnak a Készenléti Rendőrséget erősítő Bobcsák Milánt választották meg a szervezők.
A fociverseny bronzérmese a Készenléti Rendőrség lett, míg a második helyet a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság szerezte meg. A viadalon óriási csatában a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság labdarúgói végeztek az élen, így az ünnepélyes eredményhirdetésen a kövesdi rendőrök vehették át az aranyérmesnek járó díjakat.
A kövesdi „triatlonisták” összesítésben ezúttal sem találtak legyőzőre, így a tavalyi évhez hasonlóan idén is elhódították a legeredményesebb csapatnak járó díszes vándorserleget, amely újabb egy évig nem hagyja el a város határait. A kiváló hangulatú verseny az eredményhirdetést követően zenés táncos mulatozással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

 

A II. Matyó Triatlon eredményei



Főzőverseny 3 db különdíját felajánlotta:


-Millenneum Étterem  (meghívás 4 személyre szóló bőségtál
elfogyasztására – Ózd Rendőrkapitányság részére)
-Szalai Szabolcs Bükkábrány polgármestere (csemegekosár –
Sátoraljaújhely Rendőrkapitányság részére)
-Koncz István Szentistván polgármestere (hústermékből álló
ajándékcsomag – Encs Rendőrkapitányság részére).

Kapcsolódó hírek