Ugrás a tartalomhoz

„Itthon vagy – Magyarország szeretlek!” (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd is csatlakozott az „Itthon vagy –Magyarország szeretlek!” elnevezésű országos programsorozathoz szeptember 27–29. között.

Az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! hétvégét azért hívták életre, hogy Szent Mihály ünnepén megmutassuk hazánk szépségeit, értékeit. Szeptember 28–29-én arra buzdították az embereket, hogy bárhol is éljenek, ezen a hétvégén térjenek haza szülővárosukba, szülőfalujukba, s ünnepeljenek azon a helyen, ahol igazán otthon érzik magukat. Szent Mihály napjának üzenete éppen ebben rejlik: újra felfedezni értékeinket, összetalálkozni, s együtt lenni azokkal, akikkel közösek a gyökereink, mert összeköt bennünket az, hogy magyarok vagyunk.
Ehhez a kezdeményezéshez városunk is csatlakozott, amely keretében Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. számos programmal kedveskedett az itt élők számára.
Péntek délután elsőként Korpás Károly kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők a Szent László Gimnázium dísztermében, ahol Juhász Jánosné igazgatónő bevezető gondolatai után a Kujtorgó Néptáncegyüttes és Bán Otília gimnáziumi tanuló előadását tekinthették meg. Ezt követően Jacsó Balázs rajztanár méltatta és nyitotta meg a fotókiállítást, amelyek többsége az elmúlt 35 hét során készült hazánk valamelyik szegletében. Korpás Károly, a gimnázium egykori diákjának alkotásai jól tükrözik Magyarország szépségét, sokszínűségét. A fényképek közül természetesen nem maradhattak ki a helyi értékeket bemutató alkotások sem.
A kiállítás megtekintése után az iskola tornatermében az intézmény egykori és jelenlegi diákjainak röplabdacsapata mérte össze tudását egy baráti torna keretében.
Az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek!” országos program településünkön másnap délután folytatódott a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban, ahol elsőként a Matyó Nagymama Klub Egyesület műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A rendezvény folytatásaként Juhász László vezetésével táncra perdülhettek a vállalkozó kedvű nézők, akiknek a talpalávalót a Pipás Zenekar húzta.
A délután során zenés műsorral, vásári komédiával szórakoztatta a nagyérdeműt a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület. Az estét pedig a Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes és a Kujtorgó Néptáncegyüttes táncos produkciója zárta. A színpadon zajló előadásokkal egy időben a Kabócák és Manócskák Közhasznú Egyesület kézműves-foglakozásokkal várta a legkisebbeket, akik katicabogaras ékszertartót, ceruzatartót, valamint matyó mintás könyvjelzőt készíthettek.
A hétvége zárásaként, szeptember 29-én vasárnap, este fél tízkor az ország több mint 1300 településén, így Mezőkövesden is egy időben lobbant fel Szent Mihály tüze összetartozásunk szimbólumaként.

Kapcsolódó hírek