Ugrás a tartalomhoz

Vereség Vácon (videóval)

Mezőkövesd hírei

Váci KSE – Mezőkövesdi KC 32-24 (17-12)

Vácon lépett parkettre a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata az NB I-es bajnokság hétközi fordulójában.

A pontvadászat 6. játéknapján a 7. helyen álló dunaparti együttes otthonában vendégeskedtek kézilabdázóink október 2-án. A két csapatot négy hely, de mindössze egyetlen pont választotta el a tabellán, így Feketéék annak tudatában léphettek pályára, hogy győzelem esetén megelőzhetik a riválisukat. Csapatunk helyzetét és pontszerzési reményeit nehezítette, hogy a maródiak Kleis és Kurbely mellett az egy mérkőzéses eltiltását töltő Dobóra sem számíthatott a szakmai stáb.


„Álló” rajt

A találkozó elején Rosta István gárdája állva hagyta együttesünket. A váciak nagy elszántsággal és óriási lendülettel játszottak, melynek eredményeként néhány perc alatt 8-0-ra megléptek. Benisék a rossz kezdés után szép lassan magukra találtak és a félidő felére egy kicsit faragtak a hátrányukból, így a 15. minutumban 9-3-as eredményt pillanthattak meg a szurkolók a digitális táblán. Az MKC ebben a periódusban elől és hátul egyaránt fegyelmezetten, szívósan, nagy akarással játszott, ezért a dunaparti egylet előnye tovább olvadt. Kovács remekül védett a kapuban, míg támadásban Szepesi remek megoldásai ellen nem találták a gyógyszert a vendéglátók, így Feketéék a 22. percben 13-8-ra felzárkóztak. A kövesdi csoda nem ért véget, ugyanis újabb egy perc elteltével 13-10-re módosult az eredmény és a csapatot elkísérő drukkerek is reménykedhettek egy jó eredmény elérésében. Dukicék a  folytatásban akár két gólra is megközelíthették volna Bajorhegyiéket, azonban egy átadási hiba miatt a hazaiak labdát szereztek és a támadásból gólt lőttek, így 13-11 helyett 14-10 lett az állás. Ezt követően Korsósék önbizalma helyreállt, az MKC viszont több technikai hibát is elkövetett ezért a szünetre 17-12-es váci vezetésnél vonultak le a csapatok.
Kézilabdázóink fordulás után nem tudtak újítani, a hazai gárda végig kezében tartotta az irányítást. Együttesünk mindent megpróbált, de öt gólnál jobban egyszer sem tudta megközelíteni a vendéglátókat, akik a látottak alapján magabiztos sikert könyvelhettek el a lefújás után. Csapatunk továbbra is a 11. helyen áll a tabellán 1 ponttal.


Újoncrangadó a hétvégén

Újoncrangadót rendeznek Mezőkövesden az NB I-es Kézilabda bajnokságban hétvégi játéknapján. Városunk felnőtt együttese a Győr gárdájával találkozik. A Mezőkövesdi KC-  SZESE Győr összecsapást október 5-én, szombaton 18 órától rendezik meg a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Váci KSE – Mezőkövesdi KC 32–24 (17–12)
Vác, 300 néző, vezette: Hargitai I., Markó
Vác: Vitáris – Gábori 1, LAURENCZ 8 (1), Kökény 1, KOCSI 4, Pál 3, CSÁSZÁR F. 5. Csere: Bajorhegyi 1, Simányi, Lendvay, Tyiskov, BAKOS 8 (3), Korsós 1, Székely, György. Edző: Rosta István
MKC: Kovács J. – BENIS 4, Dukics 1, Trivkovics 3, Szűcs 3, Fekete L. 3, SZEPESI 6. Csere: Kiss O. (k), Molnár F. 3 (2), Grünfelder 1, Kovács P., Gyuris, Bán N., Nyitrai J., Szakmai tanácsadó: Molnár András
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2

Kapcsolódó hírek