Ugrás a tartalomhoz

Nem termett pont létszámhátrányban (videóval)

Mezőkövesd hírei

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry 5-0 (1-0)

Megyei rangadót játszott városunk felnőtt csapata az OTP Bank Liga 10. fordulójában. Véber György együttese a kiváló formában lévő Diósgyőr vendégeként lépett pályára.

Vérbeli megyei rangadó várt csapatunkra a hétvégén. Hegedűsék a több mint 100 éves múltra visszatekintő Diósgyőri VTK csapatához látogattak október 5-én. Tomiszlav Szivics együttese fantasztikus formában várta a hétvégi összecsapást, hiszen a piros-fehérek a kezdeti botladozás után a legutóbbi öt találkozójukat kivétel nélkül megnyerték, ráadásul ezeken a találkozókon egyetlen gólt sem kaptak. Az öt összecsapáson a megszerzett 15 pont mellett 9-0-ás gólkülönbséget produkáltak.
Labdarúgóink ezzel együtt nem esélytelenül lépnek pályára, hiszen Farkasék a Kecskemét és a Budapest Honvéd legyőzése után legutóbb Paksról hoztak el egy pontot, ráadásul úgy, hogy Szántai kiállítása miatt több mint 75 percig emberhátrányban futballoztak. Csapatunk egyébként nem állt rosszul a DVTK-val szemben, hiszen a 2010/2011-es szezonban kétszer is sikerült legyőzni a piros-fehéreket az NB II-es bajnokságban. Érdekesség, hogy az élvonalban legutóbb 1982-ben rendeztek borsodi rangadót, akkor a DVTK és az Ózd vívott nagy harcot egymással.


Biztató kezdés

A megyei rangadó első helyzete Fótyik nevéhez fűződik, akinek a lövését Rados magabiztosan hárította a 4. percben. Az első negyedóra végén ismét kövesdi akció futott a pályán, melynek végén Éles eresztett meg egy életerős lövést. A labda kevéssel zúgott el a jobb felső sarok mellett. Együttesünk a folytatásban is bátran és lendületesen futballozott, ezzel együtt a 19. percben egy Nikházi -Gosztonyi összjáték végén Gosztonyi kísérlete kerülte el kevéssel Horváth kapuját. A játékrész felénél óriási gólszerzési lehetőség adódott együttesünk előtt. Egy villámgyors akció végén George indította kitűnően Pilibaitist, akinek a lövését nagy bravúrral mentette Rados, míg a kipattanót néhány centivel a felső léc fölé küldte a litván középpályás. A félidő második felében szép lassan átvette az irányítást a DVTK. A 26. minutumban Barczi beadását Futács 5 méterről éppen csak a kapu mellé csúsztatta. A 34. percben azonban megszületett a hazaiak vezető találata, miután Barczi lépett ki és becsapta Fótyikot, majd a középre ívelését Futács lesgyanús helyzetben a kapu közepébe fejelte.


Kiállítás döntött

A második játékrész nagyon rosszul kezdődött, miután labdarúgóink az 52. minutumban létszámhátrányba kerültek. Egy hazai akció végén Barczi ugratta ki jó ütemben Bacsát, aki egy csellel becsapta Horváthot, majd összefutott a kapuból kiszaladó hálóőrrel. A játékvezető a büntető mellett kiállította a kapust, így Pilibaitis helyett Ficsór érkezett. A 11-est Futács nagy erővel a bal alsó sarokba lőtte az 54. percben. Öt minutummal később Kiss beívelése után Radosnak kellett nagyot nyújtóznia, hogy a labdát kiüsse a léc alól. A 63. percben Nikházi közeli lövése után Ficsór óriási bravúrral mentette meg együttesünk kapuját a góltól, viszont a 65. percben már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor is Bacsa kergette őrületbe kis területen a kövesdi védőket, majd takarásból a rövid alsó sarokba gurított, aki ezzel lényegében eldöntötte a mérkőzést. A piros-fehérek ezután is fölényben futballoztak és több ígéretes helyzetet is kialakítottak a kövesdi kapu előterében. A hazai fölény a hajrában újabb gólokat eredményezett. A 80. minutumban Gohér forintos átadását a csereként beállt Batioja értékesítette, míg három minutummal később Futács baloldali beadását követően Bacsa adta meg a kegyelemdöfést, aki közeli lövésével beállította az 5-0-ás végeredményt.


Tülekedés az alsóházban

Labdarúgóink a vereség miatt egy hellyel hátrébb csúsztak a tabellán. Csapatunk 10 forduló után a 13. helyen áll a bajnokságban 10 ponttal, a szintén 10 pontos Puskás Akadémia mögött, de az ugyancsak 10 egységgel rendelkező Újpestet megelőzve. A jelenleg kieső helyeken tanyázók közül az MTK 8, míg a Kaposvár 4 pontos 10 mérkőzés után. A tabellát a Videoton vezeti 25 ponttal a 21 egységet gyűjtő DVTK és a 20 pontos DVSC-TEVA előtt.


Bajnoki szünet a Ligakupa jegyében

A pontvadászat két hétig szünetel, miután a magyar válogatott két sorsdöntő összecsapást fog megvívni Hollandia és Andorra ellen a brazíliai VB-szereplésért, így Bognárék legközelebb október 18-án, pénteken 19 órától lépnek pályára a bajnokságban, amikor a Szombathelyi Haladás érkezik Mezőkövesdre. Csapatunk a kéthetes szünetet nem fogja tétlenül tölteni, hiszen Szalaiék a Ligakupában újabb két találkozót fognak lejátszani. A sorozat 3. és 4. játéknapján egyaránt az NB II-ben 8 forduló után listavezető Nyíregyháza Spartacus FC lesz a mieink ellenfele. A két csapat először a szabolcsi megyeszékhelyen, a Sóstói Stadionban találkozik majd október 9-én, szerdán 16 órakor.
A mezőkövesdi összecsapásra egy hetet kell várni, ugyanis a Mezőkövesd Zsóry – Nyíregyháza mérkőzés október 16-án, szerdán 17 órakor fog kezdődni a Városi Stadionban.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd-Zsóry FC 5-0 (1-0)
Miskolc, 5000 néző, vezette.: Bognár
Diósgyőr: Rados - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman (Bacsa, 46.) - Barczi, Nikházi, Kostic (Elek Á., 46.), Gosztonyi (Augusto, 72.) - Futács
Mezőkövesd: Horváth T. - Búrány, Fótyik, Szalai, Éles - Kiss M., Farkas B., Hegedűs D. (Bagi, 87.) - Pilibaitis (Ficsór, 54.) - George (Balajti, 62.), Harsányi
gólszerző: Futács (34.p, 54.p - utóbbit 11-esből), Bacsa (66.p, 84.p), Augusto (81.p),

piros lap: Horváth T. (52.p)


A bajnokság állása

Kapcsolódó hírek