Ugrás a tartalomhoz

Szombathelyi siker (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry - Szombathelyi Haladás 0-2 (0-1)

A Haladás győzelmével ért véget városunk felnőtt csapatának bajnoki összecsapása az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Az összecsapáson háromszor is villant a piros lap.

A zöld-fehérek közvetlenül az élboly mögött, a 6. helyen álltak a tabellán a mérkőzés előtt. Artner Tamás gárdája 4 alkalommal hagyta el győztesen a pályát, emellett 4 döntetlen és mindössze két vereség alkotta a csapat mérlegét. A látogatók az MTK és a Lombard Pápa mellett a Puskás Akadémia, valamint a Kaposvár gárdáját győzték le a bajnokságban, emellett csak a Videotontól és az általunk legyőzött Budapest Honvédtól szenvedtek vereséget. A vasi gárdát többek között a válogatottban megfordult Halmosi Péter, Fehér Zoltán, Guzmics Richárd, Devecseri Szilárd, Iszlai Bence és a góllövő listán 6 találattal 3. helyet elfoglaló Radó András erősíti.
Labdarúgóink a bajnokságban legutóbb megyei rangadót játszottak Diósgyőrben, ahol a hazaiak 5-0-ás győzelmet arattak. Fótyikék 10 forduló után a 13. helyen álltak 10 ponttal.  Együttesünk a két hetes bajnoki szünetben két Ligakupa találkozót játszott le a Nyíregyháza Spartacus FC ellen. A Ness Hungary NB II-es bajnokságot toronymagasan vezető szabolcsiak az első mérkőzésen 3-1-es sikert arattak, míg a szerdai úgymond visszavágó 2-2-es döntetlennel zárult.


Ismét korai gól

Az első lehetőség labdarúgóink előtt adódott, azonban Harsányi beadása után Kiss a kapu felé lőtt a 3. minutumban. A vendégek góllal büntették meg a kimaradt helyzetet, ugyanis négy perccel később egy szögletet követően nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, melynek végén a menteni igyekvő Fótyik a hálóba rúgta a labdát. Újabb két perccel később Balajti indította Dobost, akinek a beadásáról mindenki lemaradt középen. Ezt követően egészen a félidő feléig kellett várni az újabb helyzetre, ekkor Halmosi távoli lövése tévesztett célt. A 26. minutumban Pilibaitis baloldali veszélyes szabadrúgása csattant a kapufán. Tíz perccel az első játékrész vége előtt egy formás szombathelyi akció végén Halmosi vállalkozott lövésre. A rutinos középpályás kísérlete után a felső léc mentette meg csapatunkat a góltól. A 40. percben Menougong játszotta magát tisztára a zöld-fehérek kapuja előtt, azonban a védők az utolsó pillanatban leszerelték a csatárt.


Háromszor villant a piros

Fordulás után Simon eresztett meg egy életerős lövést mintegy 20 méterről az 52. percben, de Szántai szép mozdulattal szögletre mentett. Az 58. percben Devecseri tisztázott nagy helyzetben Harsányi elől, majd az ellentámadás végén Nagy Gábor lövését hárította Szántai. A 64. minutumban növelte előnyét a Haladás. Egy formás támadás végén Halmosi adott középre a bal oldalról, ahol az érkező Radó senkitől sem zavartatva közelről a hálóba bólintott. Ezután jobbára a piros kártya „uralta” a mérkőzést. A 69. percben Németh lépett ki remek ütemben, akit Fótyik szabálytalanul állított meg ígéretes helyzetben, amiért a játékvezető kiállította a védőt. Két perccel ezután Radó cikázott végig a kövesdi védelmen, de Szalai az utolsó pillanatban el tudta kanalazni a labdát a csatár elől. A 73. percben ismét villant a piros lap, miután Iszlai kezezés miatt megkapta a 2. sárga lapját, így a csapatok létszáma kiegyenlítődött. Négy perccel később Szántai kifutva szabadított fel Radó elől, majd Bogdány percei következtek. A csereként beállt támadó a 79. egy indítást követően kézzel vette át a játékszert, majd közelről a kapufát találta el. A játékvezető sárga lappal jutalmazta a megmozdulást. Egy perccel később egy szép csellel tisztára játszotta magát, de a lövés pillanatában luftot rúgott. Az utolsó említésre méltó esemény a 84. percben zajlott le, miután egy kisebb szabálytalanságot követően Harsányi is begyűjtötte a 2. sárga lapot, így számára is idő előtt ért véget a találkozó.
Labdarúgóink a vereség miatt egy helyet visszacsúsztak a tabellán. Véber György tanítványai jelenleg a 14. helyen állnak 10 ponttal. Együttesünk csak több győzelmének köszönhetően előzi meg a már kieső pozícióban tanyázó Újpest csapatát.


A Fradi következik

Balajtiék a tavaszi szezonból előrehozott két találkozóval együtt összesen 6 bajnoki mérkőzést fognak még lejátszani 2013-ban. Véber György tanítványai ezek közül 4 alkalommal Mezőkövesden fognak pályára lépni.
Az OTP Bank Liga 12. fordulójában egy nagyon nehéz találkozó vár labdarúgóinkra, hiszen együttesünk a Ferencváros vendégeként fog pályára lépni Budapesten. Az összecsapást október 26-án 16 órakor rendezik meg a Puskás Ferenc Stadionban.
Október 30-án és november 2-án egyaránt a Pécs csapatával találkoznak Szalaiék. Az első meccset a Magyar Kupa keretében, jelen állás szerint Pécsett fogják lejátszani a csapatok. A bajnoki találkozónak viszont biztosan Mezőkövesd fog otthont adni november 2-án, szombaton16 órától.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry - Szombathelyi Haladás 0-2 (0-1)
Mezőkövesd, 2000 néző. V.: Szabó Zs. (Ring Gy., Szalai D.).
Mezőkövesd: Szántai – Dobos, Fótyik, Hegedűs D. (Szalai), Gévay, Kiss, Farkas (Bogdány), Pilibaitis, Balajti, Menougong (Melczer), Harsányi. Vezetőedző: Véber György
Haladás: Rózsa – Fehér, Radó (Szakály), Nagy (Gyurján), Andorka (Németh), Schimmer, Bosnjak, Simon, Devecseri, Halmosi, Iszlai. Vezetőedző: Artner Tamás

Gólok: Fótyik ( 7.p, öngól), Radó (64.p)
Piros lap: Fótyik (egyből piros, 68. p.), Harsányi (második sárga, 84. p.) ill. Iszlai (második sárga, 72. p.)

Kapcsolódó hírek