Ugrás a tartalomhoz

Fontos győzelem (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – PLER Budapest 28-24 (14-13)

Rendkívül fontos sikert ért el városunk felnőtt együttese a hétvégén. Kézilabdázóink a sereghajtó PLER Budapest gárdáját fektették két vállra a Városi Sportcsarnokban.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 9. fordulójában a győzelem megszerzésének reményében léptek parkettre Molnárék október 19-én. Az összecsapás mindkét együttes számára fontos volt, hiszen két közvetlen rivális találkozott városunkban. A 9 mérkőzés után pont nélkül álló PLER éléről Zsiga Gyula távozott, helyét Hultvágner István vette át. A játékoskeretben is történt változás, ugyanis a fővárosiak egy évre leigazolták a Veszprém hórihorgas iráni beállósát Mousavi Seyed-et.


Nagy küzdelem

A találkozó első gólját a vendégek szerezték, melyre csapatunk három találattal válaszolt, így az 5. percben 3-1-re vezettek Benisék. Ezután Rév vezérletével magukra találtak a fővárosiak és sokáig tartották a lépést az MKC-val. Ezzel együtt a nagy iramú, küzdelmes találkozón 1-2 góllal folyamatosan együttesünk vezetett. Az első játékrész vége előtt Dobó és Benis találatainak köszönhetően 11-8-ra módosult az eredmény a 22. percben, így a mérkőzésen először három góllal álltak jobban kézilabdázóink. A félidő hajrájában azonban a Veszprémből érkezett iráni beállós a hátára vette a fővárosi csapatot, akinek a hathatós közreműködésével egyetlen találatra olvadt együttesünk előnye a félidő végére.


Dobó vezérletével

Csapatunk a második játékrész elején szép lassan növelte a különbséget, ennek köszönhetően a 37. percben visszaállt a három gólos különbség (19-16). Ebben a periódusban Dobó ellenállhatatlanul játszott. Az átlövő ekkor minden lövését gólra váltotta, így a második félidő első 10 percében összesen ötször talált Bakosék kapujába. Az MKC 21-17-re meglépett és esélye kínálkozott arra, hogy ötgólosra növelje az előnyét, azonban az akció eredménytelenül zárult, míg a túloldalon Marczinkó betalált az ellentámadásból. A PLER ezután szívós munkával lépésről-lépésre feljebb zárkózott és Scheuring 50. percben szerzett találata az egyenlítést jelentette a fővárosiaknak (23-23). Dukicék azonban gondoskodtak arról, hogy ne a végjátékban dőljön el a pontok sorsa. Együttesünk óriási akarással játszott és a hullámvölgyből egy 4-0-ás sorozattal lábalt ki, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó két percben egy-egy találat született mindkét oldalon, ennek köszönhetően az MKC megnyerte a rendkívül fontos rangadót. A győzelem azért is nagyon lényeges, mert az elkövetkezendő időszakban a Junior Válogatott mellett a Csurgó, a Szeged, a Tatabánya és a Veszprém lesz az MKC ellenfele.
Együttesünk 9 mérkőzés után a 10. helyen áll a tabellán 5 ponttal. Csapatunk csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a Vác és az Orosháza mögé.
Kézilabdázóink legközelebb a 3. helyen álló Csurgó együtteséhez látogatnak. A Csurgói KK - Mezőkövesdi KC összecsapás október 26-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Somogy megyei városban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - PLER Budapest 28-24 (14-13)
Mezőkövesd, 700 néző, vezette: Baranyi, Szloska
MKC: Kiss O. – Benis 4, Dukics 3, Trivkovics 3, Dobó 9, Szűcs 3, Szepesi 2. Csere: Kovács J. (k), Grünfelder 3, Molnár 1, Kleis, Kovács P. Edző: Avar György.
PLER-Budapest: Szabó T. – Rév 3 (2), Marczinkó 2, J. Mikita 2, Varga L. 1, Bakos 3, Auth 4. Csere: Váczi (k), Vancsics J. 1 (1), Mousavi 5, Bohács, Zsiga, Tóth P. 2, Leimeter, Nagy B., Scheuring 1. Edző: Hutvágner István.
Hetesek: 3/0 ill. 3/3
Kiállítás: 2 ill. 4 perc

 

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

1.

Pick Szeged

9

9

0

0

293

199

18

2.

MKB MVM Veszprém

8

8

0

0

290

186

16

3.

Csurgói KK

9

7

1

1

261

205

15

4.

Grundfos Tatabánya KC

8

6

2

0

210

181

14

5.

Balatonfüredi KSE

10

5

2

3

262

246

12

6.

B.Braun Gyöngyös

9

4

2

3

245

252

10

7.

Ceglédi KKSE

10

4

0

6

233

267

8

8.

Váci KSE

8

2

1

5

194

204

5

9.

Orosházi FKSE LINAMAR

9

2

1

6

203

240

5

10.

Mezőkövesdi KC

9

2

1

6

204

272

5

11.

SZESE Győr

9

2

0

7

196

235

4

12.

Provident Junior Válogatott

6

1

0

5

138

181

2

13.

PLER Budapest

10

0

0

10

233

294

0

Kapcsolódó hírek