Ugrás a tartalomhoz

Sima vereség a presztízsrangadón (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös
23-34 (13-16)


Nagy különbségű vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a szomszédvári rangadón. Kézilabdázóink 24 percig tartották a lépést a mátraaljai együttessel.

Az NB I-es kézilabda bajnokságban a 15. találkozójukat játszották le Dobóék december 4-én. Az összecsapás esélyese a 6. pozíciót elfoglaló Heves megyei gárda volt, hiszen Gulyás István csapata 10 ponttal többet szerzett az MKC-tól a pontvadászat eddig lejátszott mérkőzésein. Emellett a két csapat szeptemberi összecsapását is a mátraaljaiak nyerték, akik 34-25-re múlták felül együttesünket Gyöngyösön.


Jó kezdés

A szomszédvári rangadót mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérik a két csapat szimpatizánsai, akik egy küzdelmes és izgalmas 60 percben reménykedtek. A felek a rangadónak megfelelően óvatosan kezdték a mérkőzést, azonban az első percek visszafogott játéka után beindultak a csapatok. A találkozó első periódusában felváltva vezettek az együttesek, majd az MKC egy 4-1-es sorozatot produkált, így kézilabdázóink 8-6-ra megléptek a 14. percben. Csapatunk helyzetét nehezítette, hogy az agilisen játszó Trivkovics már a 12. percben megkapta a második kétperces büntetését és ezzel a kipontozódás szélére sodródott. Benisék viszont állandósították az 1-2 gólos előnyüket és a 23. percben 12-10-es hazai vezetést konstatálhattak a szurkolók. Gulyás István, a vendégek mestere ekkor időt kért és ezután magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak Debreczeniék. Az MKC hat perccel a félidő vége előtt még 13-12-re vezetett, viszont a gyöngyösiek hajrában szerzett négy találatára már nem érkezett válasz hazai részről.


Hamar eldőlt

Együttesünkön a szünet sem segített, ugyanis a második félidő ott folytatódott, ahol az első játékrész véget ért. Kézilabdázóink nem találták az ellenszert a vendégek hatékony és sok mozgásos védekezése ellen, míg hátul Kiss Olivér jó védései ellenére is fokozatosan nőtt a különbség a csapatok között. Freyék az első 9 percet 6-1-gyel abszolválták, így 20 perccel a lefújás előtt 22-14-es előnyre tettek szert és ezzel gyakorlatilag eldöntötték a két pont sorsát. Kurbelyék a folytatásban is sok hibával és átütőerő nélkül játszottak, ennek eredményeként esélyük sem volt a feljebb zárkózásra. A mátraaljai gárda nagy kedvvel, míg az MKC enerváltan kézilabdázott és három minutummal a lefújás előtt Iváncsik találata után a gyöngyösi drukkerek 10-et számolhattak a gyengén teljesítő MKC-ra. A Gyöngyös együttese teljesen megérdemelt győzelmet aratott a 24 perc után széteső kézilabdázóink ellen. Dobóék továbbra is a 13. helyen állnak a tabellán 5 ponttal.


Bakos debütált

A találkozón bemutatkozott csapatunkban a Vácról igazolt Bakos Ádám. A 27 esztendős jobbszélső háromszor volt eredményes az összecsapáson. A rutinos játékos Veszprémben nevelkedett, majd a Balatonfüredet erősítette. Ezt követően pályafutását a Komló, a  Gyöngyös és a szlovák első osztályú Érsekújvár csapatában folytatta. A Vác színeiben az idei bajnokságban 10 meccsen összesen 17 gólig jutott, ebből nyolcat az MKC ellen szerzett.


Fontos hazai meccs a hétvégén

Kézilabdázóink nem pihenhetnek sokáig, hiszen a hétvégén fontos találkozó vár Trivkovicsékra a Ceglédi KKSE ellen. Az alsóházi rájátszás, így a bennmaradás szempontjából is lényeges összecsapás december 7-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös 23-34 (13-16)
Mezőkövesd, 600 néző, vezette: Oláh, Bonifert
MKC: Kiss O. – Kurbely 1, Benis 4, Trivkovics 2, Dobó 5, Szűcs, Kleis 3. Csere: Kovács J. (k), Grünfelder 3 (1), Fekete 1, Szepesi, Dukics 1, Bakos Á. 3 (1), Gyuris, Molnár F. vezetőedző: Avar György
Gyöngyös: Liszkai – Szalafai 5, Bakos 6, Frey 1, Debreczeni 4, Mekaru, Varsandán M. 2. Csere: Hudák, Tamási (kapusok), Hajdu G. 3, Koller 2, Sándor Á. 2, Iváncsik Á. 7 (3), Szöllősi, Sándor R. 2. vezetőedző: Gulyás István
Hetesek: 3/2, ill. 3/3
Kiállítás: 14, ill. 6 perc

A bajnokság állása:

 

Kapcsolódó hírek

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

1.

MKB MVM Veszprém

15

14

0

1

530

338

28

2.

Pick Szeged

14

14

0

0

457

307

28

3.

Csurgói KK

16

13

1

2

472

394

27

4.

Grundfos Tatabánya KC

15

10

3

2

382

341

23

5.

Balatonfüredi KSE

15

8

3

4

406

374

19

6.

B.Braun Gyöngyös

14

7

3

4

386

388

17

7.

SZESE Győr

15

5

0

10

345

390

10

8.

Orosházi FKSE LINAMAR

15

2

4

9

349

405

8

9.

Ceglédi KKSE

15

4

0

11

349

447

8

10.

Váci KSE

14

3

1

10

325

352

7

11.

Provident Junior Válogatott

13

3

1

9

324

392

7

12.

PLER Budapest

16

2

1

13

392

457

5

13.

Mezőkövesdi KC

15

2

1

12

350

482