Ugrás a tartalomhoz

Pontot hozott a Mikulás (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry – DVSC-TEVA 2-2 (0-1)

Pontszerzéssel zárta bajnoki szereplését városunk felnőtt csapata az OTP Bank Liga őszi idényében. Labdarúgóink a listavezető Debrecen ellen két gólos hátrányból felállva értek el értékest döntetlent hazai környezetben.

A pontvadászat 17. játéknapján az éllovas hajdúsági alakulat érkezett Mezőkövesdre december 6-án. Együttesünk a pályaválasztói jog felcserélése miatt a Győr és az MTK elleni találkozó után zsinórban harmadszor játszhatott hazai pályán. Csapatunk a Ligakupa találkozókat is beleszámítva 4 győztes mérkőzés után várta a piros-fehéreket, akik zsinórban 4 győztes bajnoki összecsapással a hátuk mögött érkeztek városunkba, tehát két jó formában lévő gárda találkozott Mezőkövesden.


Kevés helyzet, debreceni gól

A mérkőzés első lehetőségére mindössze a 3. percig kellett várni, amikor is Melczer csapta be Mészárost egy szép csellel, majd mintegy 20 méterről kevéssel a kapu fölé durrantott. A listavezető hajdúságiak a 13. percben veszélyezették először Horváth kapuját, de Sidibe éles szögből leadott lövése a keresztléc fölött zúgott el. Négy minutummal később ismét Sidibe kínálta meg Horváthot, de csapatunk kapusa könnyedén hárította a debreceni támadó 12 méteres próbálkozását. A 27. percben együttesünk megszerezhette volna a vezetést, miután Menougong ugratta ki tökéletes ütemben Pilibaitist, aki mintegy8 méterről tiszta helyzetben lőhetett, de nem tudta elrúgni a labdát a szöget jól záró Novakovic mellett. A Loki válasza nem késett sokáig, ugyanis egy perccel később Ludánszki beadását követően Sidibe csúsztatott fejjel Kulcsár elé, aki éles szögből higgadtan lőtt félmagasan a kapu jobb oldalába. A félidő záró 15 percében egy említésre méltó helyzetet jegyezhettünk fel, de Bognár két jó csel után ígéretes helyzetben nem találta el a ketrecet a 40. percben.


Az akarat diadala

A szünetben Véber György kettős cserét hajtott végre, Pilibaitis és Kiss helyett Bogdány és Harsányi lépett pályára. A frissítés ellenére az első lehetőséget a látogatók alakították ki, miután Szakály beadását követően Ludánszki 6 méteres csúsztatását bravúros mozdulattal szedte ki Horváth a léc alól a 49. minutumban. Három perccel később Menougong sarkazása után Bognár lőtt 10 méterről, de Novakovicnak nem okozott megoldhatatlan feladatot a középpályás kísérlete. Alig két perccel később ismét góllal válaszoltak a vendégek. Kondás Elemér csapata egy villámgyors kontra végén Selim Bouadla bal oldalról megeresztett közeli félmagas lövésével duplázta meg az előnyét. A gól után együttesünk átvette a mérkőzés irányítását. Egy órányi játékot követően Bognár szabadrúgása után Vaskó fejelt a hálóba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A 67. percben viszont góllá érett együttesünk fölénye. Egy szép Harsányi-Bognár összjáték után a debreceni Lázár lerántotta Bognárt a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Melczer laposan a kapu bal oldalába lőtte. A szépítőgól megszerzése új lendülettel vértezte fel csapatunkat, akik nagy fölényben futballoztak, de veszélyes helyzetet egészen a hajráig nem sikerült kialakítani. A 82. percben viszont Melczer kitűnő indítása után Máté szabadított fel röviden és a lendültből érkező Harsányi kapásból bal külsővel óriási gólt rúgott a hálóba, a megdermedt Novakovicnak esélye sem volt a hárításra. A hajrában mindkét csapat eldönthette volna a három pont sorsát, de a helyzetek kimaradtak, így együttesünk értékes pontot szerzett a listavezető DVSC ellen.


Bennmaradó helyen telelnek

Labdarúgóink jelenleg a 11. helyen állnak a bajnokságban 18 ponttal. A forduló további mérkőzéseit december 7-én és 8-án játsszák le a csapatok, de az már biztos, hogy Véber György tanítványai bennmaradó helyről várhatják majd a tavaszi folytatást. Csapatunk legközelebb március 1-jén lép pályára a bajnokságban, amikor is a Kecskemét csapata érkezik Mezőkövesdre. Labdarúgóink ezt megelőzően a Ligakupa nyolcaddöntőjében a DVTK együttesével találkoznak február 26-án, majd a visszavágót március 4-én rendezik meg.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry - DVSC-TEVA 2-2 (0-1)
Mezőkövesd, 2000 néző. játékvezető: Vad II.
Mezőkövesd Zsóry FC: Horváth - Hegedűs Cs., Szalai V., Vaskó, Gévay - Hegedűs D. - Kiss M. (Bogdány, a szünetben), Bognár I., Melczer, Pilibaitis (Harsányi, a szünetben) - Menougong (Farkas B., 89.p). Vezetőedző: Véber György
DVSC-TEVA: Novakovic - Lázár (Brkovic, 74.p), Máté, Mészáros, Korhut - Bódi, Ludánszki, Szakály, Se. Bouadla (Dombi, 84.p) - Kulcsár, Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerzők: Melczer (68.p, 11-esből), Harsányi (82.p), illetve Kulcsár (28.p), Se. Bouadla (53.p)



Kapcsolódó hírek