hu en de pl
ma 2019. augusztus 22. (csütörtök) 15:49 Menyhért, Mirjam névnapja van





Értékes pontok hullottak (videóval frissítve)

Mezőkövesdi KC – Ceglédi KKSE 25-27 (13-10)

Fontos pontokat hullajtott el városunk felnőtt csapata a bajnokság legutóbbi játéknapján. Kézilabdázóink a közvetlen rivális Pest megyei gárda ellen szenvedtek vereséget hazai környezetben.


Az NB I-es kézilabda bajnokság 16. fordulójában a rájátszás és a bennmaradás szempontjából fontos mérkőzést játszottak Dobóék december 7-én. Csapatunk a 8. helyen álló, de a Trivkovicséktól mindössze 3 ponttal többet szerző Ceglédet látta vendégül. A két csapat első mérkőzésén Kökény István tanítványai 28-21-es sikert értek el Cegléden, így csapatunkat a felzárkózás mellett a visszavágás vágya is fűthette a találkozó előtt.


Háromgólos előny

Az összecsapás elején a vendégek játszottak jobban, azonban Benisék nem engedték meglépni Takácsékat. Az MKC nagy akarással, lendületesen játszott és Dobó átlövésből elért gólja után a találkozó 6-6-ra állt a 13. percben. Kézilabdázóink védekezése a folytatásban jelentősen feljavult, köszönhetően elsősorban a bravúrt-bravúrra halmozó Kovácsnak, aki valósággal megbabonázta a ceglédi játékosokat. A látogatók még kettős emberelőnyben is képtelenek voltak a kapuba találni. Csapatunk a stabil védekezés mellett elől többször is eredményesen fejezte be a támadásokat, így a félidő vége előtt 3 perccel már 13-9-es hazai vezetésnek örülhettek a lelkes kövesdi drukkerek. Együttesünk esélyeit növelte, hogy a vendégek egyik alapembere, Vujovic szándékos ütésért piros lapot kapott a 27. percben. A játékrész utolsó gólja a vendégek kapusának, Bartucznak a nevéhez fűződött, aki a saját hatosának vonaláról talált a kövesdi hálóba.


A hajrá döntött

Fordulás után alaposan bekezdtek a ceglédiek és egy 4-1-es sorozatot követően alig 7 perc alatt ledolgozták a hátrányukat. Ebben a periódusban Lászlai cipelte hátán a Pest megyei gárdát, mivel a fiatal játékos rövid idő alatt háromszor mattolta a kövesdi védelmet. A felek ezután fej-fej mellett haladtak, de még a 43. percben is együttesünk vezetett 17-16-ra. Ezt követően fordítottak a látogatók és 1-2 gólos előnyt harcoltak ki, viszont Szepesi ziccere után az együttesek 21-21-ről vághattak neki az utolsó 10 percnek. Kézilabdázóink a kiélezett hajrában még 25-24-re vezettek, de a lefújás előtti pillanatokban több bosszantó technikai is vétettek, ami végül eldöntötte a találkozót. A látogatók kíméletlenül kihasználták az MKC pontatlanságait és zsinórban három gólt szerezve megnyerték a nagyon fontos mérkőzést.
Benisék a vereség miatt továbbra is az utolsó, 13. helyen állnak a bajnokságban 5 ponttal a szintén 5 pontos PLER Budapest mögött.


Zárás a Viharsarokban

Csapatunk az Orosházi FKSE-LINAMAR vendégeként fejezi be őszi szereplését. A 2013-as esztendő utolsó bajnoki összecsapását december 15-én, vasárnap 18 órától rendezik meg Orosházán.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Ceglédi KKSE 25-27 (13-10)
Mezőkövesd, 400 néző, játékvezetők: Andorka, Hucker

MKC: Kovács J. (k), Szepesi 7, Bakos Á. 2 (1), Grünfelder 1, Szűcs 2, Dukics 3, Kurbely 1, Molnár, Trivkovics 1, Fekete, Dobó 7, Benis 1, Kleis, Gyuris, Bán N.. Vezetőedző: Avar György
Cegléd: Bartucz 1, Bősz (kapusok), Endrédi, Varga, Tóth N., Dengi 1, Lászlai 3, Vujovics, Csőke, Lepsényi 1, Takács B. 1, Lakos, Perisics 5, Antal 2, Pocsai 6 (2), Bíró 7. Vezetőedző: Kökény István
Hetesek: 4/1 ill. 3/2
Kiállítások: 12 ill. 12 perc
Kizárás: Mirko Vujovics (Cegléd, egyből piros a 27. percben)


A bajnokság állása

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

1.

MKB MVM Veszprém

16

15

0

1

572

358

30

2.

Csurgói KK

17

14

1

2

501

418

29

3.

Pick Szeged

14

14

0

0

457

307

28

4.

Grundfos Tatabánya KC

15

10

3

2

382

341

23

5.

Balatonfüredi KSE

16

8

3

5

430

403

19

6.

B.Braun Gyöngyös

14

7

3

4

386

388

17

7.

SZESE Győr

15

5

0

10

345

390

10

8.

Ceglédi KKSE

16

5

0

11

376

472

10

9.

Orosházi FKSE LINAMAR

16

2

4

10

369

447

8

10.

Váci KSE

14

3

1

10

325

352

7

11.

Provident Junior Válogatott

13

3

1

9

324

392

7

12.

PLER Budapest

16

2

1

13

392

457

5

13.

Mezőkövesdi KC

16

2

1

13

375

509

5




Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés